Erősítés Budapest és Bukarest között

2017. október 05. 22:55

Üdítően hat, hogy a jóval nagyobb választói támogatottsággal bíró, megerősödött parlamenti képviselettel rendelkező szövetség végre tárgyalópartnerként kezelte, komolyan vette a másik oldalt.

2017. október 05. 22:55
Páva Adorján
Krónika

„Az elmúlt évek nyilatkozatháborúi ismeretében az is üdítően hat, hogy a jóval nagyobb választói támogatottsággal bíró, megerősödött parlamenti képviselettel rendelkező szövetség végre tárgyalópartnerként kezelte, komolyan vette a másik oldalt, utóbbi pedig abbahagyta az RMDSZ pocskondiázását, felhagyott az ellenfél hibáit, »bűneit« hangoztató retorikájával, és hajlandó inkább arra összpontosítani, ami összehoz.

Természetesen nem véletlen, hogy a megbeszélés Orbán Viktor erdélyi–partiumi látogatása alkalmával valósult meg. Emlékezetes, hogy a miniszterelnök az új szászfenesi református templom avatóünnepségén kiemelte: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is. Az erős anyaország segítsége, támogatása pedig akkor kamatozik igazán, ha ezáltal az erdélyi magyar közösség is újult erőre kap.

Csakhogy a széthúzás messze nem ezt a célt szolgálja, hiszen rengeteg, feleslegesen befektetett energiát emészt fel, ilyen körülmények között pedig hiába várjuk, hogy a súlyos közéleti gondjaink terhe alatt, a minket folyamatosan érő támadások össztüzében jelentős önerőt felmutatva küzdjünk a megmaradásért, boldogulásért, gyarapodásért.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. október 06. 11:42
A sikerhez minden oldalnak egy egy lépést kell tenni a másik irányába.
pollip
2017. október 06. 07:37
A bizalom újraépítésehez jó sok kotoanyag kell majd.
George Soros 2.0
2017. október 06. 06:31
A román mindig hazudik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!