Kampánykezdés – Budapesten

2017. április 14. 11:19

A szlovákiai magyarság lélekszáma sajnos akkor is csökkent, amikor még csak az MKP létezett. A Hídnak pedig nincs egyetlen olyan megnyilvánulása sem, amely az asszimilációt támogatná.

2017. április 14. 11:19
Szilvássy József
Új Szó

„Nyilván az őszi megyei választásokra is gondolva találkoztak az MKP vezetői Budapesten Orbán Viktorral, aki két lényeges bejelentést tett: a magyar kormány több tízmilliárd forinttal támogatná a dél-szlovákiai kistérségekben élő magyar kis- és középvállalkozókat. Ez jelentős segítség, ha a pénzek nem tűnnek el a konjunktúralovagok és a csókosok zsebében. Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy pénzhiány miatt a Kárpát-medencében egyetlen magyar iskola sem szűnhet meg, ami ugyancsak kiemelkedően fontos elhatározás. Szó volt még határátkelők megnyitásáról, hidak, utak építéséről, remélhetően az Ipoly mentén és más, jobb sorsa érdemes régiókban is.

Mindez komoly muníció lesz a szlovákiai megyei választási kampányban, amely tulajdonképpen a magyar fővárosban el is kezdődött. Az MKP vezetői minden bizonnyal meghallgatták az ajánlásokat a voksolás előtti politikai lépésekről. Ezt a párt hazai internetes szócsövének tudósítása is megerősítette. Orbán Viktortól a Körkép.sk azt kérdezte, tervezi-e a két párt a választások előtti együttműködést.

Orbán Viktor elmondta, támogatják az MKP-t, mert a »vegyes párt: feloldódás, a magyar párt: megmaradás«. Világos válasz, több ténybeli hibával. A szlovákiai magyarság lélekszáma sajnos akkor is csökkent, amikor még csak az MKP létezett. A Hídnak pedig nincs egyetlen olyan megnyilvánulása sem, amely az asszimilációt támogatná. Mindenesetre a folytatásról Menyhárték döntenek, a budapesti találkozó alapján is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. április 14. 22:38
Hát ha ez az asszimiláció dolog csak a szlovákiai magyar pártokon múlna, akkor nem is volna annyira rossz! De messze nem csak rajtuk múlik. Sőt főleg nem rajtuk múlik. Úgyhogy a szerző véleménye nem kellően megalapozott.
Antigoné
2017. április 14. 13:34
Az nem elég, hogy a Híd semmit nem tesz az asszimiláció mellett, ellene kellene cselekednie.
Rugo
2017. április 14. 12:13
Most-Híd - szerintem már a nevük is az asszimilációra utal. Bugár pedig a szlovákok kedvence díszmagyarja.
gabor7th
2017. április 14. 11:57
Jó látni, hogy Orbán törődik velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!