A hosszú menetelés vége

2016. szeptember 28. 11:37

A hosszú menetelés célba ért, de a kultúrmarxisták éppúgy nem tudnak megfelelő válaszokat adni a kor kihívásaira, mint ahogy jelző nélküli elődeik is megbuktak életidegen kísérleteikkel.

2016. szeptember 28. 11:37
Lóránt Károly
Magyar Hírlap

„A Gallup közvélemény-kutató intézet már a 2000-es évek elején kimérte, hogy az európaiak jelentős részének, némely országban többségének az a véleménye, hogy a választások ugyan demokratikusak, de a pártok nem azt csinálják, amiért megválasztották őket. Az emiatt érzett frusztráltság azonban csak az elmúlt években, a gazdasági bajokat tetéző bevándorlási hullámmal érte el azt a fokot, hogy a választók, hagyományos pártjaikat elhagyva, tömegesen választanak más pártokat, amelyeket természetesen a főáramlatú pártok és a média populistának, szélsőjobboldalinak, nem ritkán fasisztának nevez.

A hosszú menetelés tehát célba ért, de a kultúrmarxisták éppúgy nem tudnak megfelelő válaszokat adni a kor kihívásaira, mint ahogy jelző nélküli elődeik is megbuktak életidegen kísérleteikkel. Ez egyben a menetelés végét is jelentheti számukra.

Ám hogy a kudarc nyilvánvalóvá vált, még nem jelenti azt, hogy bármi is változni fog belátható időn belül. A változáshoz éppúgy jelentős tömegeket megmozgató ideológiák kellenek, mint ahogy a kultúrmarxista eszmék is hatottak annak idején – legalábbis a diákság széles rétegeire. Ilyen ideológiának egyelőre nem látni nyomait, a fennálló helyzet kritikája – kevés részterülettől eltekintve – nem útmutatás a jövőt illetően. Euró­pának, ha történelmi kultúrájában fenn kíván maradni, olyan új megoldásokat kell keresnie, amelyek a felismert és hosszú távon ható társadalmi és gazdasági ellentmondásokra egyidejűleg adnak választ. Ennek érdekében pedig vennünk kell a bátorságot a politikai korrektség elvetésére, a nyilvánvaló igazságok kimondására.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2016. szeptember 28. 13:32
Richard De George írta, hogy a szovjet hatalommal való kapcsolata megnyomorította a marxizmus-leninizmust, mint filozófiai rendszert. (Patterns of Soviet Thought, University of Michigan Press, 1966, 247.old.) Waldemar Gurian pedig már az 1930-as évek közepén megjegyezte "a bolsevizmus az, ami jobban mint bármi más, felgyorsította a marxizmus hanyatlását." (Rise and decline of Marxism, 128.old.) Ami tökéletesen fókuszba állítja Ádám György professzor tanítását a Műegyetem filozófiaoktatása keretében: "Kedves kollégák, az igazság kritériuma a gyakorlat." (1969) El lehet gondolkodni azon, hogy milyen marxisták azok, akik e bőségesen példátadó gyakorlat megtapasztalása után kitartottak.
térdfigyelő kamera
2016. szeptember 28. 13:27
"Ez egyben a menetelés végét is jelentheti számukra." A nyugati (keresztény) kultúrát tervszerűen kiüresítették a felvilágosodottak, a racionalisták, az álkeresztények, a technokraták, "kultúrmarxisták" Az értelmiséget globálisan felszámolták. Ez sajnos az egész nyugat menetelésének a vége. Onnét tehát potenciál hiányában nem várható megoldás. Az iszlám világ, miután kinőtte gyermekbetegségeit, és megvívta vallásháborúit, majd rendbe teszi az impotens nyugatot.Csak addig még hosszú lesz a döglődés.
o _ A
2016. szeptember 28. 13:11
"kultúrmarxisták" - mikor valaki zsidózni akar meg nem is.
krakken96
2016. szeptember 28. 12:53
KÉSŐ.az első világháború előtt kellett volna okosnak lenni, azóta Európa csak ribanc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!