Megint a Gyurcsány

2016. augusztus 31. 08:08

Meglehet, hogy a tizenhárom év sok, az is, hogy éppen arányos, az viszont faktum, hogy a „szemkilövetős” Gyurcsány a legkisebb veszélyt sem jelentette a demokráciára. Amely egy ideje korántsem érezheti biztonságban magát.

2016. augusztus 31. 08:08
A szerk.
Népszabadság

A mai kormányoldal tényleg a választások elcsalásáról beszélt már 2002-ben is, majd 2006 őszén azt üzente, hogy Gyurcsány az ártatlan tüntetőkre küldte rá a rendőrséget. Csakhogy egyik állítás sem volt igaz. Miként az is erősen vitatható, hogy Budahá­zyék Magyarok Nyilai nevű terrorszervezete létrehozásának a Fidesz kétségtelenül felelőtlen – nem ritkán uszító – nyilatkozatai ágyaztak volna meg.

Utólag nehéz igazságot tenni ezekben a kérdésekben, de talán nem is lehet. Az viszont nem vitatható, hogy aki erőszakkal – Molotov-koktéllal, megveretéssel, fenyegetéssel – igyekszik befolyásolni a politikai döntéshozókat, azt méltóképpen el kell ítélni. Meglehet, hogy a tizenhárom év sok, az is, hogy éppen arányos, az viszont faktum, hogy a »szemkilövetős« Gyurcsány – szemben azokkal, akik minden helyzetben ellenséget keresnek – a legkisebb veszélyt sem jelentett a demokráciára. Amely egy ideje korántsem érezheti biztonságban magát.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mata Hari
2016. augusztus 31. 23:11
Miféle demokrácia az, ahol békés en ünneplő embereket kardlapoznak begőzölt, azonosító szám nélküli rendőrök? Mert az ünneplőket is verték, meg az arra járó gyanutlan járókelőket, külföldieket, vendéglőben üldögélő turistákat , stb. Fél Budapestet lángba borították, feldúlták csak azért, mert egy eszelős miniszterelnök hatalmon akart maradni egy elcsalt választás után. Ráadásul meggyalázta a forradalom ötvenedik évforddulóját! Már régen egy tömlöc mélyén kellene lennie a csürhéjével együtt!
48saxon
2016. augusztus 31. 21:08
Ja, a fideszességgel korántsem vádolható Fent és lent blogon van erről egy frappáns mondat (a Magyar Gárda kapcsán, még 2009-ben született írásukban): "Mert ki gondolná józan ésszel, hogy a közbiztonság romlása miatt bakancsot húzott pocakos vízvezetékszerelő veszélyesebb a demokráciára egy milliárdos miniszterelnöknél, aki szisztematikusan bevonta a titkosszolgálatokat és a rendőrséget a politikai játszmáiba?"
48saxon
2016. augusztus 31. 21:05
A Népszabitól ez alkalommal is csak egy jó kis diktatúrázásra futotta?... Szánalmas.
Peter8811
2016. augusztus 31. 20:27
A szemkilövetős rosszul néz ki idézőjelben, csak azok teszik oda akik mély szarból jöttek. Jönnek a mély szarból a Népszabadságosok Mély szarból jönnek a Népszabadságosok. A Kádár alatt ők voltak a nagyságosok Ma is hersegve szívnák a vért Miért talán az elbukott patkánylázadásért. Nekem kell jönnöm csenevész Bokros Lalyos nyugdíjasnak, Mert ezek különben mindenkit átbasznak. A kilőtt szemű csontos ujja a túlvilágról int, Ezek a népet lövetnék élessel Gyurcsánnyal megint. Rohaggy meg Népszabadság a szerkesztkkel együtt! Remélem mindegyikőtök feleségének meggyütt. Spiró György után szabadon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!