Mindenekfelett

2016. április 06. 18:09

A román nemzeti érdek fogalmát lassan belefoglalhatják a nemzetközi jogrendbe is, hiszen folyamatos bizonyítást nyer, hogy Bukarest szándéka, akarata mindenekfelett áll.

2016. április 06. 18:09
Páva Adorján
Krónika

„Jó példa erre a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár helyzete. Újabb igazolásként elég volt egy szenátor kirohanása, aki a sérthetetlen román nemzeti érdekkel ellentétesnek minősítette azt a hírt, hogy a kulturális miniszter a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény közös igazgatását javasolta a római katolikus egyháznak, amely régóta pereskedik az állammal a tulajdonjogért. A lemondásra szólított tárcavezető persze nyomban cáfolt, mondván, csupán peren kívüli megegyezést vetett fel, majd gyorsan hozzátette, milyen intézkedéseket tett, hogy az állam igaza győzedelmeskedjék a bíróságon.

Egy olyan döntéshozó gépezet előtt, amely korábban semmisnek nyilvánította a visszaszolgáltatást 1998-ban kimondó sürgősségi kormányrendeletet, mert – a bíróság sajátos olvasatában –, ha egy vagyont Erdélyre és a római katolikus egyházra hagytak, az kizárólag Romániáé. Tavaly pedig a restitúciós bizottság hozott újabb elutasító döntést, arra hivatkozva, hogy a visszaigénylő, azaz az egyház nem azonos a telekkönyvben szereplő egykori tulajdonossal, a Csillagdával – azzal a belső egységgel, amely ma is az egyházhoz tartozik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2016. május 30. 17:29
Érdekes, mindkét esetben a magyarok ellen megy a dolog. Mindkettőnek sürgősen véget kell vetni!
Ellensúly
2016. május 30. 17:28
Vannak országok, amelyekből még a visszaszolgáltatott javak után is kiperelik a szart hetedíziglen a leszármazottak különféle pereputtyai, és vannak országok, amelyek röhögve köphetik szemen azokat is, akik a jogos tulajdonukat szeretnék visszakapni…
lajkakutyus
2016. április 29. 14:04
Na mit lép erre a tojásfejű teremfocis?
Szúnyog
2016. április 14. 07:42
A Batthyáneum egy páratlan gyűjtemény.Gróf Batthyány Ignác püspök alapította, ősnyomtatványok, levéltári anyagok, könyvek kódexek alkotják. A hatalmas anyag kb. 2/3-a magyar nyelvű, a többi meg latin és német. Ezt kezelik a - pár tudós kivételével - egyik nyelvet sem beszélő román beosztottak. Miután egyszerűen ellopták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!