Van nagyon sok rossz hírünk – hajnali gyorselemzés

2016. március 07. 13:37

S végül megbosszulta magát az állandó harc az MKP-val is, melyet ugyan Bugárék a felszínen tagadnak, ám a színfalak mögött ugyanolyan elánnal, ugyanolyan piszkos, manipulatív eszközökkel vagdalkoznak, mint Berényiék.

2016. március 07. 13:37
Finta Márk
Trafik.sk

„Van tehát három magyar érdekeltségű pártunk, és mindhárom óriási csalódást okozott. A 2400 szavazatot, 0,09 százalékot elérő MKDSZ-re nem érdemes sok szót pazarolni, ez nem volt értékelhető teljesítmény. Folytassuk Bugárékkal: a Híd ugyan bejutott a parlamentbe, de hiába reménykedtek előzetesen 8 százalék fölötti (sőt, kétszámjegyű) eredményben, 6,51 százalékot szereztek. Ez pedig a legrosszabb eredmény a Híd megalakulása óta. 2012-ben 176 ezer szavazatot húztak be, most csak 167 ezret, és hol van ez a 2010-es több mint 200 ezer szavazattól. Hogy mi az oka ennek? Bugár melléfogott a Smerrel való kokettálással és azzal, hogy nem határolódott el egyértelműen Ficóéktól. Emellett a párt nem tudta kihasználni a jobboldal évek óta húzódó válságát, nem tudta beszippantani Žitňanskával együtt az SDKÚ szavazatait, és nem tudta véghezvinni a nagy rössel bejelentett átalakulást az »együttműködés pártjából« standard polgári párttá. A szlovák szavazók többségének szemében továbbra is magyar pártként élnek, ezt a »stigmát« bármennyire is szeretnék, nem tudják levetkezni.

S végül megbosszulta magát az állandó harc az MKP-val is, melyet ugyan Bugárék a felszínen tagadnak, ám a színfalak mögött ugyanolyan elánnal, ugyanolyan piszkos, manipulatív eszközökkel vagdalkoznak, mint Berényiék. Persze nem segített rajtuk a szomorúan alacsony dél-szlovákiai választási kedv sem, a magyarlakta területek állandó harcba belefásult lakói valószínűleg egyszerűen nem akarják már ezt az egészet.

Ha a Híd a kutya, az MKP az eb. Berényi Józsefék az utóbbi években egyszerűen bármivel is próbálkoznak, nem tudnak előrelépni. Hiába mondja el a pártelnök, hogy a párt megújult, hiába próbálja a kudarcot a Hídra kenni, a Magyar Közösség Pártja a harmadik választáson is szinte hajszálra ugyanazt az eredményt éri el. 105-110 ezer szavazójuk van, és ezen nem javítottak a »Fiatal Függetlenek«, sem a Via Nova fiataljai. A harmadik hajó is elúszott – fűzhetjük tovább Menyhárt József népszerű beszédének gondolatait (Menyhárt egyébként nagyszerű eredményt tudhat magáénak a választáson, a párt listájának harmadik legerősebb embere volt).

S hogy mit kellene tennie Berényiéknek? Van pár ötletünk. Illő lenne befejezni a sajtó állandó támadását (a szlovákiai magyar sajtótörténet legsötétebb pillanatait hozta az Új Szó stábjának kitiltási kálváriája az MKP eredményvárójáról, és hozzáteszem, az is, hogy a Körképet sem akkreditálták a Híd székházába). Rá kellene végre jönni, hogy a Híd és az MKP céljait illetően tulajdonképpen nagyon kevésben különbözik csak egymástól, és az összetartás sokkal több eredménnyel járna, mint a mostani csatázás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. március 07. 16:03
A Híd nem magyar párt és az MKP képtelen maga mögé felsorakoztatni a választókat. A sok kis szemét párt feltűnése jelzi Soros papa megelégelte Fico fickándozásait, kitérését a megszabott irányból ezért egy kis dolláráldozattal de stabilizálta Szlovákiát.
Energetikus
2016. március 07. 16:02
valahogy meg kell érteni, hogy Szlovákiában a konzervatív-keresztény-demokraták felett elszállt az idö ... - az SDKÚ halott, a KDH haldoklik, a HÍD épp hogy csak tartja magát, az MKP meg bénán biceg ... - de jönnek az újak, akik valamivel csak meggyözték a szavazóikat - igaz nacionalisták, celebek, esetleg csak péncsináló politikus-palánták ...
1234
2016. március 07. 15:36
A most-hid egy oligarcha párt, most fog kormányba lépni a következőkkel: Smer - régivágású komcsi oligarchák, posztmeciarisák, SNS - magyargyűlölő oligarchák, Siet - újkori progresszív neoliberális nyugatis ejrópaji oligarchák + Most-híd felvidéki még magyarul beszélő oligarchák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!