Húsz magyar képviselő többet ér el, mint tíz

2016. március 02. 08:17

Nem tekintünk a többi pártra úgy, mint az ellenzékünkre. Nyilván a Smerrel szemben kívánjuk meghatározni magunkat. Elsősorban a Smerrel akarunk versenyezni, a Smert akarjuk leváltani.

2016. március 02. 08:17
Berényi József
Új Szó

- Néhány nappal vagyunk a választások előtt, esélyesnek tartja az MKP-t a bejutásra?

- Nem szokványos dolog, hogy egy konkurens párt irányában pozitívan elkötelezett napilappal leüljek beszélgetni, vagyis egy olyan napilappal, amely elkötelezett az irányába, hogy mi ne jussunk be. De mivel monopolhelyzetben van az Új Szó, muszáj kivételt tennem. Olyan eredménnyel lennék elégedett, ami a parlamenti bejutásunkat jelentené, vagyis 5 százalék felettivel.

- Első válaszában, ahogyan ezt a kampányban többször is tette, most is az Új Szót hibáztatja, támadja. Nem inkább a Híddal kellene foglalkoznia? Nem a Híd a politikai ellenfele a választókért folytatott küzdelemben? Miért az Új Szóval és még néhány magyar szervezettel van problémája az MKP-nak?

- A sajtóval kapcsolatban világosan kell beszélni, úgy, ahogyan 1989 előtt az Új Szó a kommunista pártot nyomta, most a Most-Hidat segíti. Ez elég világos.

- Akkor is a Hidat támogatjuk, amikor olyan címmel jelenik meg írás, hogy válassza az MKP-t, mert a Híd úgyis bejut?

- Ezt egy interjúban fogalmazta meg egy ellenzéki párt vezetője, amit nem tudott kihagyni az Új Szó. De ha megnézzük a címválasztásokat, akkor egyértelműen kiderül, hogy az Új Szó ártani kíván az MKP-nak. Amikor Magyarország elkötelezi magát, hogy finanszírozni fogja a kisiskolákat, akkor a cím olyan, hogy az MKP Orbánéktól kéri a pénzt. És folytathatnám ezeket a címadásos manipulációkat.

- Azt normálisnak tartja, hogy egy szomszédos országtól kell pénzt kérni arra, hogy a közoktatásunk egy része életben maradjon?

- Nem normális, de örüljünk neki, hogy ez a felajánlás van. Nem Magyarország okozta ezt a helyzetet, hanem az a szlovák politika, amit a kormány képviselt, és  amelyet a jelenlegi magyar parlamenti képviselet nem tudott megakadályozni.

- Hasznos dolog a médiával foglalkozni? 2010 előtt is elkövette ezt a hibát az MKP vezetése, amit az elvesztett választások után be is ismert az új vezetés. Nem inkább mobilizálni kellene, a bizonytalanokat megnyerni?

- Az őszinte beszéd híve vagyok. Nagyon sokan úgy látjuk a pártban, hogy az Új Szó elkötelezett a Híd mellett és az MKP-val szemben. Nem látom okát, hogy ezt ne mondjam ki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KEde
2016. március 02. 13:51
Az Új Szó tualdonosa megegyezik a Sme napilap (külföldi) tulajdonosával. A Sme napilapról azt kell tudni, hogy a legolvasottabb sajtótermék volt Szlovákiában hosszú éveken keresztül - egyébként teljes joggal. Valóban színvonalas újság volt, ellenzéki attitűddel. Mióta átvette az új tulaj, pártfordulás történt, egy liberális szócső vált belőle. Azóta elvesztette piacvezető szerepét is. A szlovák olvasó sem hülye, tudja mikor vezetik félre. Ez az irányvonal megjelent az Új Szónál is. Sajnálatos, mert az Új Szó az egyetlen nyomtatásban is megjelenő napilap Szlovákiában.
BőröndÖdön
2016. március 02. 10:44
Ez a stílus garantálja a Híd-Most jobb szereplését...
packó_
2016. március 02. 10:05
Nagyon szorítunk Berényiéknek, sok sikert kívánnak a Pannon magyarok!
KannibálTatárÚr
2016. március 02. 09:35
Sajnálatos, hogy Szlovákiában nincs baloldali magyar párt. A szlovákiai magyarok többségben baloldali ézelműek. Ha hűek akarnak lenni érzelmeikhez, Fico Smerére kell szavazniok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!