Hova lettek a szlovák nacionalisták?

2016. február 16. 12:49

Amikor pár éve el kellett magyarázni valakinek, hogy milyen módon is nyilvánul meg a szlovákiai nacionalizmus, viszonylag egyszerű dolga volt az egyszeri honpolgárnak: el lehetett mondani, hogy ott van az SNS, élén a részegeskedő Ján Slotával.

2016. február 16. 12:49
Tokár Géza
Új Szó

A pártokon és programjaikon túlnézve a szlovákiai nacionalizmus nem tűnt el, legfeljebb egy kicsit átalakult. A társadalomban a kisebbségi problémákkal kapcsolatos értetlenség és ellenállás legalább annyira nagy, mint korábban. Mindössze annyi történt, hogy az utóbbi időben nem voltak túlhangsúlyozva a »magyar« témák, nem voltak látható, éles konfliktusok. De a széles nyilvánosság még mindig értetlenül kérdi, mit keresünk mi Szlovákiában, és sokak számára még a Híd is veszélyes elhajló, az MKP-ról nem is beszélve. De a nacionalizmus máris megnyilvánul, ha valamelyik szereplő elővesz valamiféle – bármilyen, akár gazdasági, akár társadalmi jellegű – követelést.

De nézzük a pártokat. A felmérések alapján egyre biztosabb az SNS parlamenti helye. A Ján Slotát váltó Andrej Danko viszonylag sikeresen kezelte a slotai nehéz örökséget, pártjának sikerül elegendő lemorzsolódó Smer-választót és hagyományos SNS-szavazót megszólítania. A kérdés talán már csak az, hogy a nemzetiek kormánypozícióba kerülnek-e, vagy ellenzékiként tovább építik magukat négy évig a parlamentben.

A nacionalizmus másik tipikus, »újhullámos« képviselője, a Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt nehéz feladat elé állítja az elemzőket, mert a népszerűségét nagyon nehezen lehet kimutatni. Miután Kotleba az országos karrier helyett Besztercebánya megye kifosztására koncentrál, pártjának a híre nem óriásplakátokon, hanem szájhagyomány útján terjed, ráadásul a nyílt magyarellenesség helyett inkább a romákat és a régi, korrupt politikai elitet ostorozza – ismételten fontos megjegyezni azonban, hogy ez csak ideiglenes állapot. A Mi Szlovákiánk Néppárt egyetlen felmérés szerint sem kerül be a parlamentbe, de valószínűleg jobb eredményt ér el annál, mint azt a felmérések most mutatják.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. február 16. 18:44
A szlovák szélsőjobboldali tömegek ugyanúgy a tömegpártokra szavaznak, mint a románok. Szlovákiában, Romániában a nacionalizmus a Jobbik szintjén kezdődik, de persze ez senkit sem zavar.
jairus
2016. február 16. 17:55
nem könnyű ma ősszlováknak lenni, - múltjuk nincs (van -évszámos- pólóm, ami öregebb, mint Szlovákia) - jövőjük nincs csak az öregek Nagyszlovákok. Az ő bulizós (exmagyar) gyermekeik mindezt nagyívben... és akkor már inkább európaiak lennének. Ők tudják miért. - a jelenük meg Fico. Aki nem is rossz, ha a felhozatalt nézzük.
eben_guba
2016. február 16. 16:12
leskelődnek :(
Antigoné
2016. február 16. 14:48
A V4-ek összefogása miatt most kissé altatják a magyarellenességet, de ami késik,nem múlik. :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!