Liberális valóság

2015. november 10. 21:57

Fodor Gábor csúcsszakértője most kedvesen odaszólt a még ki tudja, milyen összetételű új horvát kormánynak, hogy bezony a magyar liberálisok „elvárják”, hogy normalizálják a kétoldalú kapcsolatokat.

2015. november 10. 21:57
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap

Nem lennék most szívesen sem Zoran Milanovic, sem Tomislav Karamarko helyében. Félreértés ne essék, nem a vasárnapi választások eredménye miatt. Hiszen kellő alkudozás után a vesztes szociáldemokrata kormányfő is megtarthatja miniszterelnöki székét, és a győztes jobboldali Karamarko is hatalomra juthat. Ezért mentek politikusnak, nincs miért félteni őket. Tegnap azonban olyan csapás érte őket, amire aligha számíthattak ép ésszel: Budapestről üzentek nekik! Nem a külügyből vagy a miniszterelnökségről, Szijjártó vagy Orbán akár papírforma is lehetett volna, diplomáciai rutin, emiatt nem nyúl rakijás üveghez a zágrábi vezérjelölt.

Az üzenet azonban a Magyar Liberális Párttól, annak is a külpolitikai szakértőjétől, Szent-Iványi Istvántól érkezett. Az egykori SZDSZ-es politikus nyilván ért hozzá, hiszen 2010-ben, a választások előestéjén Bajnaiék még gyorsan kiküldték Szlovéniába nagykövetnek, a jelek szerint bizonyos szinten a hála is politikai fogalom. Nos, Fodor Gábor csúcsszakértője most kedvesen odaszólt a még ki tudja, milyen összetételű új horvát kormánynak, hogy bezony a magyar liberálisok »elvárják«, hogy normalizálják a kétoldalú kapcsolatokat.

Isten az égben, boze moj! Mi lesz most velünk? Miképpen bír ellenállni ilyen nyomásnak egy horvát politikus? Ez még Tito marsallt is megviselné, pedig ő Hitlerrel és Sztálinnal is szembeszállt… ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nanemáne
2015. november 11. 12:20
Ennek a Fodornak 9 élete van mint a macskáknak.Olyan túlélő tipus.
Brigadéros
2015. november 11. 07:09
Egy virtuális politikai erő erejével arányos súlyú nyilatkozata.
pollip
2015. november 11. 06:25
Szánalmasok.
balbako_
2015. november 11. 05:27
Pártnak látszó képződmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!