Szétforgácsolt Felvidék, avagy az ego diadala

2015. augusztus 04. 15:02

Erre a bősz pártszaporulatra meglehetősen nehéz logikus érveket találni, tekintetében, hogy a ’90-es évek elejéhez képest 109 ezerrel kevesebben vagyunk.

2015. augusztus 04. 15:02
Csonka Ákos
Körkép.sk

„Tehát, ha a »mármégnem politikus« pártalakítási szándéknyilatkozatát betartja, sikerül visszajutnunk az 1993-as szintre, amikor szintén 4 párt működött tájainkon. Legnagyobb az Együttélés, majd a Független Magyar Kezdeményezés (később Magyar Polgári Párt), illetve a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Popély Gyula fémjelezte a Magyar Néppárt volt.

Erre a bősz pártszaporulatra meglehetősen nehéz logikus érveket találni, tekintetében, hogy a ’90-es évek elejéhez képest 109 ezerrel kevesebben vagyunk. Figyelembe kell vennünk továbbá, hogy bizonyos magyar szavazatokat a szlovák pártok is begyűjtenek, illetve akad példa az ún. neoaktivizmusra is (szlovák pártban politizáló kirakat magyar), ami szintén elvisz néhány magyar voksot.

Persze, aki személyes ambícióit a közösségi érdek fölé helyezi, annak nem okoz gondot ezt megmagyarázni sem. Ahogy tette ezt például az MKDSZ is, aki szerint létrejöttük a magyar egységet szolgálja. 2+1=1 Értik ugye? Nem? Mi sem… Nos, feltehetően a ködös autonómiakijelentéseiről elhíresült exliberális Somogyinak is hasonló tervei lehetnek. Érdekmentes jószándéka egy perse sem megkérdőjelezhető.

»Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom«

A kilencvenes évek provincializmusát végül a Mečiar elleni összefogás kovácsolta egybe a Magyar Koalíció Pártjának megteremtésével, mellyel úgy tűnt, sikerül végre eredményes magyar érdekpolitikát folytatni. Persze ne legyenek illúzióink: a különböző nézetek, értékrendek vagy akár személyes ellentétek, érdekkülönbségek és játszmák ’98-ban sem szűntek meg varázsütésre, csak disztingvált keretek közt a színfalak mögött zajlottak tovább.

No, de legyünk igazságosak. Valahol törvényszerű, hogy több párt létezik, hiszen a demokráciának is a többpártrendszer az egyik alappillére. És  emberek vagyunk, akiket sokfélének, sokszínűek teremtett a jó Isten.  Így van ez mindenben, valaki az étcsokit szereti, valaki viszont a mogyorósra esküszik. Hogy lehetne ez másként a politikában?

Attól, hogy egy nemzeti közösség kisebbségi létbe szorult, még nem válik homogénné. Így természetes, hogy a különböző nézetek, ideológiák, értékrendek mentén pártok szerveződnek. Csakhogy egy ilyen közegben okosabban is meg lehetne szervezni a törésvonalakat, s mondjuk egy párton belül platformokba tömörülve oldani, szegregálni ezeket.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2015. augusztus 04. 15:58
1. - a felvidékhez: a Garam folyó a Tót-kapun át lép a hegyekböl a sík-vidékre, ahol anno volt a választó-vonal a "hornyákok" meg a "dolnyákok" között, ami nagyjából a nyelvi határral is megegyezett Bars-megyében. Nekem, lévai születésünek olyan nem természetes pl. Búcsról délre-nézve a dombokat /felvidéket?/ nézni a Duna jobb partján, nem is szólva a csalóközi felvidékröl - de mindenkinek megvan a maga igaza ... 2. - a nemzeti pártokról: maradva a terminológiánál, a felvidékiek visszaemlékezhetnének a csehszlovákiai idökben müködö szlovák nemzeti pártokra - ugye? - jobb, ha pártok eszmei és érdeki alapon müködnek ... mert ugye milyen szép lenne a szlovák nyelvtörvény is, ha a "szlovák" szót "magyar"-rá változtatnák ... 3. - egy kis szórakozás, érdemes elolvaasni: - nemcsak a felvidékieknek ... http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch17s08.html
balbako_
2015. augusztus 04. 15:14
Nagyon komoly baj van felvidéki magyarjainknál. A magyarul is szlovák érdekeket harsogó Új Szó (pedig ez Benes szava és minden csak nem új)még torzabbá teszi a képet. Innen nehéz tippet adni, csak kérni lehet térjetek észre testvéreink és lépjetek fel egységesen a saját érdekeitekért.
Akitlosz
2015. augusztus 04. 15:12
A politika nem a logika "tudománya".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!