Veszélyes precedens

2015. április 17. 18:54

Valószínűleg kevesen vannak azok, akik szívesen dotálnának egy bajba került milliárdost. Most mégis ezt fogjuk tenni.

2015. április 17. 18:54
Kocur László
Új Szó

„A valószínűleg inkompetens vezetésű, hiszen a nagy állami megrendelések besöprése ellenére is csődbe jutó óriásvállalat a benyújtott számlák 15 százalékának térítését vállalta – majd, valamikor. A jóságos kormány, élén a kisemberekért aggódó Robert Ficóval ezt az összeget negyven, majd ötven (vagy akár 100, mit számít) százalékra emelte, és az állami, Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bankon keresztül fizetné ki. Ki nem találnák miből: közpénzekből. Az állami bank a kereskedelmi bankok által befizetett bankadóból térítené a Váhostav számláját. A kereskedelmi bankok pedig a betétesek pénzét kezelik.

Robert Fico abból a pénzből, amelyet egy esetleges bankválság esetére gyűjtöttek össze, egy oligarchát kártalanít. Igaz, a pénzt a leginkább kiszolgáltatottak, a Váhostav építkezésein kisvállalkozóként dolgozó szakmunkások és a beszállítók kapják, akik számlájuk ellenértékét, az elvégzett munkát és a beépített anyagot már nem tudják visszavenni. Aki már megtapasztalta, milyen dühítő, egyben megalázó helyzet az, amikor az embert az elvégzett munkájáért nem fizetik ki, nyilván együtt érez az óriáscéggel szemben egyenlőtlen helyzetben levő, kifizetetlen munkásokkal. Az alvállalkozók örülhetnek, hogy legalább a pénzük felét biztosan megkapják, a bizonytalan 15 százalék helyett. Ennyi a pozitívum, amit a döntés kapcsán elmondhatunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. április 18. 08:50
Emlékszem, amikor Veres Jánosék elhalasztották az év eleji áfa-kifizetést, ezzel nagyon megnövelték a körbetartozást. Miket írna a ballib sajtó és a kicsike pártok a balcivilekkel milyen tüntetéseket szerveznének, ha a mostani kormány tenne ilyet?
KannibálTatárÚr
2015. április 17. 21:25
Magánvállalkozás mindig és minden tartozást megfizet, ezért volt a rendszerváltás. Te valami rejtőzködő kommunista agitátor vagy.
Box Hill
2015. április 17. 21:13
Nem, hogy be kell fejezni, el se szabad kezdeni a magánvállalatok csődjének adófizetők pénzéből való kezelését. A Fidesz korábban, nagyon helyesen, még a P&P, tehát a "public and private" konstrukciókból való kihúzását is bejelentette, ami a szoc-lib kormányzat kedvence volt.
pollip
2015. április 17. 19:12
A ballibek idején itt is tömegével nem fizették ki a kisvállalkozókat. Mostanában nem hallani erről, lehet, hogy a szabályozások megoldották ezt a problémát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!