Lengyel „másság”

2014. szeptember 17. 18:27

Ha az emberben az az érzés alakult ki, hogy Lengyelország eltér a többi visegrádi államtól, néhány nap alatt meg is győződhet róla, hogy ez nem pusztán alaptalan feltételezés.

2014. szeptember 17. 18:27
Marián Leško
Új Szó

„Adam Michnik ismert lengyel publicista, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője egyszerű és világos választ adott arra, miért nincs politikai hatalmuk a lengyel oligarcháknak. Mert a politikusok – Leszek Balcerowicztól kezdve Marek Belkán és Donald Tuskon át Bronislaw Komorowskiig – ezt nem engedték meg.

Távol tartották maguktól az oligarchákat. Hét évvel ezelőtt parlamenti botrány pattant ki, mert kiderült, hogy a törvényhozás úgy alakítgatott bizonyos törvényeket, hogy azok megfeleljenek a privilegizált nagyvállalkozóknak, Donald Tusk mindenkit kidobott a kormányából és a pártjából is, akinek az ügyhöz köze volt.

A másik három visegrádi országban ez politikai sci-fi. A rendszerváltás óta Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban is lezajlott bizonyos mértékű fejlődés, de Lengyelországban egyenesen sikertörténetnek tartják az elmúlt huszonöt évet: a közgazdászok szerint négyszáz éve ez az ország legsikeresebb időszaka.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2014. szeptember 18. 11:07
"Donald Tusk mindenkit kidobott a kormányából és a pártjából is, akinek az ügyhöz köze volt." Ez így nem teljesen igaz! Azért dobta ki őket, mert lebuktak! A mostaniak is ilyenek, csak nem buknak le. Ennyi a különbség...
balbako_
2014. szeptember 18. 06:46
Szamárságot fecseg ez a faszi. Miközben itthon Simicskáért sírdogál az ellenzék jön a bezzeg másutt. A lengyelek és a mi sorsunk gyakran összefonódik. Ennek van örvendetes része is például az, hogy náluk szinte megdöglött a posztkommunista párt, nálunk ezen pártok most nyuvadnak ki. Ez már eleve adott a lengyel gazdaságnak egy lökést. Ami az oligarchákat illeti az nálunk a posztkommunista regnálás terméke. Gyurcsány, Csányi, Demján és a többi bizony az MSZP terméke.
yanoo
2014. szeptember 17. 22:46
" a közgazdászok szerint négyszáz éve ez az ország legsikeresebb időszaka.” Azért erről kérdezzétek meg az átlag lengyel melóst.
silenceCZ
2014. szeptember 17. 20:42
ja. Lengyelországban nincs is oligarcha... annyira nincs, hogy könyvet is írnak a nem létező oligarchákról... http://goo.gl/LfjtQc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!