Ingyen kampány

2012. május 29. 19:43

A magyarországi politikusok megtanulhatnák, hogy a feszültségkeltéssel nemegyszer a határon túli nemzettársaik mindennapi nyugalmát teszik tönkre.

2012. május 29. 19:43
Veres István
Új Szó

„Kövér Lászlónak nem kellene ökörségeket beszélnie, jegyezte meg tavaly Vladimír Mečiar. A volt szlovák kormányfő ezzel arra reagált, amikor Kövér azt mondta, a Dunának a bős–nagymarosi vízlépcső építésénél történt elterelése háborús indoknak számított. Szégyen, nem szégyen, de a hétvégi hírek alapján kénytelenek vagyunk elismerni, hogy Mečiar nem mondott ökörséget.


A magyar Országgyűlés elnöke vasárnap Erdélyben részt vett a Nyirő József hamvainak hazavitele kapcsán rendezett megemlékezésen, ahol azt mondta: győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek. Ha ezt Kövér a terézvárosi Egerentyűhöz címzett kocsmában mondja félrészeg asztaltársának, abban semmi kivetnivaló nem lenne. Őviszont az Országgyűlés elnökeként, egy székelyudvarhelyi nyilvános rendezvényen mondta ezt, az egykori fasiszta politikus, Nyirő József tiszteletére rendezett megemlékezésen. A rendezvényen felszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, tőle nem idézünk. (...)

A magyarországi politikusok lassan (vagy inkább gyorsan) megtanulhatnák, hogy mélynemzeti mellveregetésükkel, a feszültségkeltéssel nemegyszer a határon túli nemzettársaik mindennapi nyugalmát teszik tönkre. A politikusok ugyanis a mellveregetés után limuzinba ülnek, és visszautaznak Budapestre. Mi viszont itt maradunk, és viseljük beszólásaik következményeit.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2012. május 30. 10:56
"A magyarországi politikusok lassan (vagy inkább gyorsan) megtanulhatnák, hogy mélynemzeti mellveregetésükkel, a feszültségkeltéssel nemegyszer a határon túli nemzettársaik mindennapi nyugalmát teszik tönkre. " Csakhogy jelzett magyar politikusok ezeket a dolgokat azért mondják, hogy belföldi szavazatokat szerezzenek és pont leszarják a határon túliakat épp úgy, mint a nemzeti érdeket, mert ezeket felülírja náluk a nemzetieskedésből kapható szavazatok utáni vágy.
Rettenetes
2012. május 30. 09:29
Nem véletlen, hogy nem Lacika lett a köztársasági elnök! Abban a pozicióban ekkora uszító baromságokat nem mondhatott volna...
kaposzta13
2012. május 30. 06:38
Megjelentek a magyar nyelvu szlovakok.
MérlegElőd
2012. május 29. 21:58
Persze-persze. Bocs! Elfelejtettem, hogy neked még ezek is megoldhatatlan feladatot jelentenek. Há pl. mint a genetikei. Érdekes, az azért úgy mímelted mintha megéretted volna. Vannak csodák, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!