Egy nép, egy párt, egy vezér

2010. január 23. 16:55

Fico és Orbán szerint csak az ő pártjuk képes felvirágoztatni és megvédeni az országot, a más véleményen lévőket ellenségnek tekintik.

2010. január 23. 16:55
„A Robert Fico vezette Smer és az Orbán Viktor vezette Fidesz azonban egyben megegyeznek: a legtöbb választót úgy szerezhetik, ha „alattvalóik” nagy részét etnikai lövészárkokba hajtják, elhitetve velük, hogy csak ők, és senki más nem képes megvédeni a nemzetüket. A Smer és a Fidesz ideológiája így egyre kísértetiesebben közelít egy olyan modellhez, amelyet egy, a második világháborúban csúnyán leszerepelt politikus az „egy nép, egy birodalom, egy vezér“ jelszóban sűrített össze.

Fico és Orbán szerint csak az ő pártjuk képes felvirágoztatni és megvédeni az országot, ellenségnek tekintve mindenkit, akinek egy kicsit is más a véleménye. Szlovákiában már megszoktuk, hogy Fico az újságírókat és az ellenzéket válogatott trágárságokkal illeti, miközben - amint ezt a magyar szerkesztőség e heti vitaműsorának a letiltása is jelzi - a közszolgálati televízióba olyan embereket ültetett, akik a legkeményebb diktatúra éveit idéző cenzúrától sem riadnak vissza. Orbánnal a magyar választóknak már volt hasonló tapasztalatuk, minden jel szerint azonban nem tanultak a történelemből, ezért az elkövetkező négy évben újra belekóstolhatnak az „egypártrendszer” áldásaiba.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mefisto
2010. január 23. 23:41
Egy érdek, egy fóbia, ... ez nagyon hülye!
vizipipa
2010. január 23. 22:33
"elkövetkező négy évben újra belekóstolhatnak az „egypártrendszer” áldásaiba" Az elmúlt 8 év után már nem érhet meglepetés.
Silvio
2010. január 23. 21:20
Sokatmondóan Iván a keresztneve a cikkírónak. Apja ideológiáját követi. A Smer az MSZP és nem a Fidesz testvérpártja. Jól is van ez így.
hajduj
2010. január 23. 21:04
Sajnos az a baj a baloldali "értelmiség(?)"-gel, aki egyre inkább érelmisegg benyomását kelti, hogy képtelen agyában meghaladni a tudományos szocializmust. Ezt a tudást főleg a ma már csak foximaxinak ismert, bolsevik menedzserképzőben volt kapható. Sok szerencsétlen, aki egyre szivárványosabb, magáról a baloldali gondolkodó képet akarja mutatni, meglehet, hogy itt szerezte a tudását(?). A puruttya nép, az nem emelkedett erre a szintre, de minden felsőbb iskolai képzésben részt kapott ez a tudáscsomag. Lényegét tekintve ez nem szólt másról, mint arról, hogy van egy "tudományos" és mindenben tévedhetetlen ideológia, a marxizmuson alapuló, lenini bolsevizmus, és mindezt győzelmesen kiterjesztő sztálinizmus. A marxizmus láttatta a kapitalista társadalom ellentmondásait, amit, mint osztálytársadalmat történelmi tipizálásra használt fel. Ez az elmélet, alapjait tekintve igaz volt, de a kiterjesztés már csalás. A leninizmus az elvet, dialaktikusnak nevezve (egy kis lopás Hégeltől), és a hatalom megszervezésére használta fel. Ez lett a bolsevizmus alapja is. A sztálinizmus pedig a megszerzett hatalomra kiépítette a totális állam hatalmi apparátusát. Később a sztálinizmusra minden reformista bolsevik fúúúújt kiálltott, de maradt az apparátus és államszervezési modell. Nos ettől a sunyi módon itt rekedt állammodelltől nem tudunk mi szabadulni, mert annak reprezentánsai, ma is ott csücsülnek a parlamentben, a médiában, és sok más vélemény és törvényformáló helyen. Nemcsak ott vannak, élnek, de igen jól élnek. Eszményük a vezér(elv), a párt, a meghatározó, a tévedhetetlen. De mára bebizonyosodott, hogy nemcsak nem tévedhetetlenek, hanem patkányok is. Most leginkább rettegények. El se tudnak képzelni mást mint ami az agyukba bekövesedett. Saját rémképeiktől rettegnek. A maguk világlátásán kívül mást nem képesek érzékelni. Sajnos ebben erősítést kapnak számos agyatlan nyugati kommunistától is, akik lényegében Marxig jutottak el, meg addig, hogy lelkesen költötték azt a pénzt, amit a koldus keleti országok szegényeitől, javukra támogatásként elszedtek, még a 80-as években is. A nagy nyugati privatizálókra is hajlamom van kétkedve nézni, pettyes májammal azt gondolkodni, hogy ezek is valami volt komcsi kapcsolatok. Ez van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!