Beszélő szerszámok

2016. február 10. 12:32

Az iparban is kötelezően okosodnak a gépek, most a kéziszerszámok kerültek sorra, a fúró-csavarozók költöztek a felhőbe.

2016. február 10. 12:32

Az ötlet nem újdonság, okostelefonnal és számítógéppel is lehet vezérelni már a kéziszerszámokat, a fúrók így különböző profilokba mentik el a gyártás során az egyes feladatokat, majd ezeket a felhőbe mentik és végig is követhető egy-egy ilyen módon „beszélő szerszám” életciklusa a digitális szerviznaplója alapján is. 

 

A Milwwaukee One-Key megoldásával csökkenteni lehet a hibás termékeket is, a selejt már a gyártás során kiküszöbölhető, hiszen a kéziszerszámot nem lehet nem a feladatnak megfelelően használni. Jelenleg az ütvefúrók és más vezeték nélküli gépekhez működik a gombnyomással aktiválható felhőprofilos rendszer.


Az M18 Fuel sorozat már együtt is működik a Tool Control névre hallgató okosszerszám vezérléssel, mind a nyomaték és a sebesség is így könnyen kalibrálható az éppen esedékes részfeladat szerint. Van hozzá mobilalkalmazás is, ami a neten keresztül tud kommunikálni a központi adatbázissal, amiben minden szerszám részletes adatait, hol és mikor használták, mennyi munkaórát végzett, volt-e meghibásodás lehet nyomon követni.



Nyilván ebből következik mindig a megfelelően karbantartott és a munkához megfelelő eszköz áll így rendelkezés, nem lehet elkontárkodni a feladatokat. Sőt a nem megfelelően kiképzett munkaerőt is korrigálja maga a „beszélő szerszám”. A Milwaukee cég további szerszámokat okosít fel és ez a megoldás nagy lehetőséget ad arra, hogy tényleg beköltözzön az iparba is a Dolgok Internetének ipari változata. Ez lenne az Ipar 4.0 kicsiben?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!