Hoppá: hevesen kritizálják az oroszokat a háború miatt, de mégis ők veszik tőlük a legtöbb gázt az EU-ban
A miniszterelnök szerint Putyin láncreakciót indított Ukrajna megtámadásával.
Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a nemzetközi közösségnek el kell ismernie az ukrajnai politikai rendszer „náci jellegét”, és a hatóságainak a „kényszernácitlanítására” van szükség.
Nyitókép: Ekaterina Shtukina / Sputnik / AFP
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az ukrajnai háborúra vonatkozó rendezési tervezetet tett közzé csütörtökön, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „béketervére” reagálva. A volt orosz elnök elképzelésének értelmében a „volt Ukrajnának” el kell ismernie vereségét, valamint be kell jelentenie a kapitulációját és demilitarizációját.
A nemzetközi közösségnek ezt követően el kell ismernie a jelenlegi ukrajnai politikai rendszer „náci jellegét”, aminek velejárója lesz ország hatóságainak „kényszernácitlanítása” – tette hozzá Medvegyev. Úgy vélekedett, az ENSZ-nek ki kellene mondania, hogy Ukrajna elvesztette nemzetközi jogi alanyiságát és azt is, hogy a jövőben nem csatlakozhat katonai szövetségekhez Oroszország „és bármely jogutódjának” beleegyezése nélkül.
A Medvegyev-terv értelmében Ukrajna összes alkotmányos hatalmi szervének le kell mondania, és meg kell választani a „volt Ukrajna” ENSZ-égisz alatt önigazgatással rendelkező területének ideiglenes parlamentjét. Ennek a törvényhozásnak jogszabályokat kell elfogadnia az Oroszországnak nyújtandó kártérítésről.
Az ideiglenes parlamentnek Medvegyev szerint a területet Oroszország részévé kell nyilvánítania, majd törvényt kell elfogadnia az újraegyesítésről és feloszlatnia önmagát, az ENSZ-nek pedig el kell ismernie az újraegyesítésről szóló törvényt.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ráadásul még nem árultak el semmit az oroszok a hadgyakorlat harmadik fázisával kapcsolatban.
A felvétel szerint egy MiG-29-es vadászgép, valamint két Yak-40-es utasszállító repülőgép szenvedett súlyos kárt.
Teljesen kiakadt a litván külügyminiszter.