Üdvözlet visszatérő lengyel testvéreinknek, akik végre meglátták Ukrajnában azt, ami Ukrajna valójában!

Micsoda hónap volt 2022 márciusa! Egyhónapos, friss élmény volt még a háború, melynek gyors lezárásában reménykedtünk. Innen voltunk még az idióta olajszankción, melynek következményeit a kutakon azóta is nyögjük. Vlagyimir Megyinszkij az 1956-os forradalomról szóló ótvaros hazugságok irkafirkálása helyett Belaruszban orosz-ukrán béketárgyalások vezetésével foglalkozott.

Kedélyes, szép idők!

Akkoriban – ehhez a cikkhez – megkérdeztem a kiváló polonistát, Mitrovits Miklóst: mondja, mégis mitől ilyen ruszofóbok a lengyelek? A Lengyelország-szakértő akkor azt mondta: dehogy ruszofóbok a lengyelek. „Az orosz kultúrát igen magasra értékelik, benne van a közoktatásukban, ezáltal sokkal jobban ismerik, mint például a magyarok. A nyelvet is jóval könnyebben el tudják sajátítani, tehát egyszerűbben tudnak tájékozódni az orosz világban. Emellett a lengyelek a posztszovjet térség legjobb ismerői” – nyilatkozta nekünk akkor. És hajlok rá, igaza lehet.

Ami köztudottan jobb, mint megijedni; bátortalanul teszem csak hozzá, tárgyalni talán még ennél is jobb.

Miközben mi a lengyeleket ruszofóbnak bélyegeztük, minket is sokan bélyegeztek oroszbarátnak és ukránellenesnek. Pedig Magyarország valahogy úgy van Ukrajnával, ahogy Lengyelország van Oroszországgal: túl jól ismerjük őket ahhoz, hogy akár csak a kérdéseiket is elhiggyük. Ezért honolt a legjobb szándékú magyarokban is legfeljebb félmegértés a lengyel álláspont iránt. Félni Oroszországtól egy dolog, gondoltuk mi akkor, s a Kalinyingrád révén de jure, Belarusznak köszönhetően pedig de facto is Oroszországgal határos Lengyelország házszámával talán nem is minden dolgok legirracionálisabbika.

Mi közben megcsináltuk a magunk házi feladatát. Felfogtuk, hogy az Oroszország és Európa közötti mostani politikai helyzetben akkor sem építhetjük az ország ellátását kizárólag az orosz gázra, ha egyébként az összes létező szempontból ez lenne a racionális. Megállapodtunk Azerbajdzsánnal, Katarral, és belecsaptunk a segítségre nyújtott lengyel tenyérbe is: mostantól a gdański LNG-terminálon keresztül is olyan gázt hozunk, amilyet szeretnénk.

S 2023 szeptemberének vége felé lengyel testvéreink is elérkeztek a feladat végére: meglátták Ukrajnában azt, ami Ukrajna valójában. Nem Európa hős védelmezőjét, nem a demokrácia bástyáját, nem az Európa passzátszelét majdan fúvandó lengyel-ukrán-balti pólus szíve közepét.

Amely válogatás nélkül rúg bele barátba, ellenségbe, majd ugyanazzal a lendülettel tartja a markát is. Egy olyan országot, amely háborúban állva sem feledkezik meg a szomszédos EU-tagállamok kisebbségeinek gondos elnyomásáról, akkor sem kér bocsánatot saját hibáiért, ha az semmibe nem kerül, és jelenleg egy bozontos fekete-afrikai rezsimnél is kevésbé alkalmas az európai együttműködésre. Jó lenne, ha nem ilyen lenne, de ilyen; a klasszikus iskolai csesztető, ahogy Veczán kolléga örökbecsűjében írta hajdanán. 

Zelenszkij „soha többé ne sértegesse a lengyeleket”, „már nem szállítunk fegyvert Ukrajnának, mert most Lengyelországot fegyverezzük”. Ilyen, pont ilyen mondatok illenek azon lengyel testvérek szájába, akiket mi ismerünk. Mert ők éleslátók, karakánok, becsülik a hazájukat, pontosan tudják, mennyit érnek, és évszázadok geopolitikai hányattatásai után többé nem hagyják magukat átvágni a palánkon. Őket ugyan nem vezeti az orruknál fogva egy csapat flúgos a semmibe, hívják őket bár Európai Parlamentnek vagy ukrán kormánynak. Negyvenmilliós, nagy, gazdag ország ők, s miután a nyakig eladósodott déliekkel hatalmi tényezőkként nem kell számolni, Németország és Franciaország után ők az EU harmadik ereje.

Annyian, de annyian intézik el a lengyel pálfordulást azzal, hogy ez csak „választási manipuláció”, merthogy az ukrán menekültek befogadását támogatók aránya a tavaly márciusi 91 százalékról idén augusztusra 69 százalékra zuhant, s a pengeélen táncoló PiS mindezt csak azért csinálja, mert kellenek neki az Ukrajnából kiábrándultak, illetve az ukrán gabonában fulladozó lengyel gazdák szavazatai.

Lengyelország megváltozott, és most már lehet Ukrajna korlátlan támogatásán kívül más politikával is választást nyerni. És ez jó hír. Ilyen Lengyelország áll a mi érdekünkben. S nem utolsósorban Ukrajna érdekében is ilyen Lengyelország áll.

Ha a Teremtő megadja Ukrajnának, hogy egyszer majd értelmes ország válik belőle, abban a lengyeleknek oroszlánrészük lesz. Ahogy az Európai Uniót nem egy ügyben a lengyelekkel vállvetve tudtuk visszaterelni a józan ész útjára, úgy Ukrajnában is csak velük együtt lehetünk eredményesek. Mi megtettük, amit csak tehettünk, de hiába: Ukrajna minket súlytalan, elszigetelt, tízmilliós semminek néz, jószomszédi pozitív és erős negatív gesztusainkat pedig szintén semminek. A lengyelekkel viszont ezt már nem teheti meg. Akit Lengyelország egyszer pofon vág, annak fáj a helye.

Olekszij Aresztovics, Zelenszkij volt tanácsadója írta nemrég: „Ukrajnában minden kormány máshogy indít, de mind ugyanúgy végzik – politikai öngyilkossággal”. Európa talán legjobban kormányzott országának nagy munkája lesz abban, hogy kinevelje Ukrajnából ezt az ösztönt. De ez Ukrajna érdeke, Európáé, mindannyiunké.

Más itt már úgysem segíthet.

Nyitókép: JAAP ARRIENS / NurPhoto / NurPhoto via AFP