Újabb Korán-égetésből kerekedett óriási összecsapás Svédországban, rendőrökre is támadtak (VIDEÓ)

2023. szeptember 04. 17:58

A rendőröket kövekkel dobálták, autóikat elektromos robogókkal vették célba.

2023. szeptember 04. 17:58

Három férfit tartóztattak le a svédországi Korán-égetést követő erőszakos zavargásokkal összefüggésben – olvasható a BBC-n.

A zavargások azután törtek ki, hogy egy iraki iszlámellenes aktivista, Salwan Momika vasárnap felgyújtotta az iszlám szent könyv egy példányát. A rendőrség közölte: 10 embert vettek őrizetbe a közrend megzavarása miatt Malmö városában.

Több járművet felgyújtottak, miután mintegy száz ember gyűlt össze az égetés miatt.

Zavargások, erőszak, gyújtogatás

Momika vasárnap délután felgyújtott egy Koránt a város egyik főterén, a Varnhemstorgeten. Az aktivitsa már korábban is meggyalázta a Koránt, egy sor iszlámellenes tüntetésen, és tettei diplomáciai felháborodást váltottak ki a Közel-Keleten – írta a portál. 

A feldühödött tüntetők egy csoportja próbálta megakadályozni az égetést, aminek következtében összecsapás alakult ki közöttük és a rendőrség között. A rendőrök elmondták, hogy 

kövekkel dobálták őket, míg néhány tüntető elektromos robogókat hajigált a rendőrautókhoz.

Több rendőrautót is felgyújtottak Malmö Rosengard negyedében, ahol nagyszámú bevándorló él, és ahol a múltban már más erőszakos tüntetések is voltak.

Megértem, hogy egy ilyen nyilvános gyűlés erős érzelmeket vált ki, de nem tűrhetünk el olyan zavargásokat és erőszakot, mint amilyet vasárnap délután láttunk” – mondta Petra Stenkula, a malmői rendőrség területi parancsnoka a helyi médiának.

Skandináviában nem ez az első hasonló eset, idén többször is előfordultak Korán-égetések.

Az összetűzésről több felvétel is született, itt tekintheti meg az egyiket: 

Nyitókép: X/Quds News Network

 

 

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandiner444hu
2023. szeptember 05. 10:24
Multikulturális pezsgés
faramuci
2023. szeptember 05. 09:56
A svédek mindíg korán kelnek?....
konyvtaros-0
2023. szeptember 05. 09:27
Egy bolsevik hogyan ertene meg barmit ami a normalitasrol es az emberek boldogsagarol,bekejerol szol.
pipa89
2023. szeptember 05. 08:23
Szerintem a rendőröknek hagyniuk kellene, hogy a Korán-égetők és a honfoglalók elintézzék egymás között a dolgokat. A svédek bárgyú idióták! Nem könyveket kell égetni, hanem a politikusokat elhajtani, de ezek a FOS-mosta skandinávok önmagukat csinálják ki. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!