Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Adrian Cozma szerint a köztársasági elnök felelős a kialakult „káoszért”.
Ahogy azt a Mandiner is megírta, Novák Katalin szerdán Nagykárolyban Kölcsey Ferenc-szobrot avatott. A köztársasági elnököt akkor magyarellenes rigmusokat skandáló nacionalista tüntetők fogadták, többek közt „Erdély román föld és a románoké” feliratú molinókat is magukkal hoztak.
Most Adrian Cozma liberális román politikus szólalt meg az ügyben: szerinte Novák (és az RMDSZ) volt az, aki „önként vagy akaratlanul ezt a káoszt teremtette”. Mindenesetre szerinte a magyar köztársasági elnök „nem tartotta tiszteletben azokat az ajánlásokat és útvonalakat, amelyeket a román belügyminisztérium és a biztonsági szolgálat képviselői kialakítottak”. Mint írta,
azzal, ahogyan bemutatkozott, konfliktust generált”.
Szerinte a romániai demokratikus pártoknak (ellentétben az RMDSZ-szel) nem áll érdekében az efféle konfliktusok generálása, nem támogatják a románok és magyarok elidegenítésére törekvő csoportok szélsőséges megnyilvánulását, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek.
Nyitókép: Képernyőkép