Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
„Mindannyian románok vagyunk, és mindannyiunknak tisztelnünk kell december elsejét, Románia nemzeti ünnepét” közölte a tanfelügyelőség.
A Bákó megyei Tanfelügyelőség azonnali hatállyal leváltotta Parjol község általános iskolájának igazgatóját a pusztinai csángó gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt – írta csütörtökön Ziaruldebacau.ro Bákó megyei hírportál a tanfelügyelőség közleményét idézve.
A portál híre szerint a Parjol községhez tartozó falvak iskolái a román nemzeti ünnep közös megünneplését tervezték a tanerők whatsapp-csoportjában, amikor
és március 15-én ünnepelnek. (Az igazgatónő – vélhetően tévedésből – március 14-ét írt.) Majd azt is hozzátette: „az anyjuk keresztje!”.
A tanárok csevegéséről készült képernyőmentést a tanárok egyike eljuttatta a tanfelügyelőségnek, mely azonnal kivizsgálta az ügyet. Megállapította, hogy pusztinai iskola „többségükben magyar nemzetiségű tanulóit” nem hívták meg a nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségre,
A tanfelügyelőség a portálnak eljuttatott közleményében tudatta: „Az incidens súlyosságára való tekintettel, figyelembe véve, hogy a nyilvánvalóan diszkriminatív megnyilvánulás megengedhetetlen különösen az iskolai közegben, és legfőképpen egy intézményvezető részéről, a Bákó Megyei Tanfelügyelőség Igazgatótanácsa 2022 november 29-én felmentette a tisztségéből a Parjol községi iskola igazgatóját”.
A tanfelügyelőség egyben azt is közölte, hogy elutasít minden olyan felelőtlen megnyilvánulást, amely mesterségesen kelt feszültséget olyan kis közösségekben, ahol különben a kölcsönös tisztelet és megértés szelleme uralkodik. Azt is hozzátette:
„Mindannyian románok vagyunk, és mindannyiunknak tisztelnünk kell december elsejét, Románia nemzeti ünnepét”.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke az MTI-nek az eset kapcsán elmondta, nem föltétlenül azzal van a baj, hogy a pusztinai gyermekeket nem hívták meg a december elsejei ünnepségre, hanem azzal a tiszteletlen móddal, ahogyan viszonyultak hozzájuk. Úgy vélte: a tanfelügyelőségnek a megkülönböztetést elítélő határozott állásfoglalása intő jel lehet a többi iskola számára is.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Kátai Edit