Soros lapja szerint az „autokráciák beleütik orrukat a nyugati politikába”

2022. november 11. 10:46

Ezzel szemben a Nyugat „demokratikus értékek védelmében, nyíltan” avatkozik be más országok választásába – írja a Project Syndicate.

2022. november 11. 10:46
null

A Project Syndicate publicisztikája szerint Nyugaton „leplezett háborút” folytatnak az „autokraták” a nyugati demokráciák ellen, ezen demokráciáknak pedig „fel kell ébredniük az autokraták mutatványai láttán”.

A szerző szerint „sok fronton zajlik küzdelem a tekintélyuralmak és a demokráciák között”,  úgy fogalmazva, hogy „nyugaton az autokraták kijárói, képviselői és támogatói próbálják aláásni az egységet, meggyengíteni az elszántságot a szankciók fenntartására és az ukránoknak szánt fegyverszállítások folytatására”.

Washington Post: az USA zárt ajtók mögött arra kéri Ukrajnát, hogy mutasson nyitottságot az Oroszországgal való tárgyalásokra

Az Egyesült Államok zárt ajtók mögött arra kéri Ukrajnát, hogy mutasson nyitottságot az Oroszországgal való tárgyalásokra - közölte amerikai tisztviselőkre hivatkozva a The Washington Post. A lap szerint a Biden-adminisztráció személyesen arra biztatja Ukrajna vezetőit, hogy jelezzék nyitottságukat az Oroszországgal való tárgyalásokra, és vessék el a béketárgyalások nyilvános megtagadását - állítják a megbeszéléseket ismerő tisztviselők.

A cikk azzal folytatódik, hogy „abban persze semmi új sincs, hogy beleütik az orrukat a nyugati politikába. De hát ez már hozzátartozik a nem demokratikus rendszerek működéséhez”.

Jupiternek szabad

A publicisztika szerint ha az autokraták lelepleződnek,

gyakran hivatkoznak arra, hogy a Nyugat is beleavatkozik az ő választásaikba. Csakhogy az a demokratikus értékek védelmében, nyíltan történik”.

A Project Syndicate szerzője szerint „ki kell vizsgálni azoknak a nyugati volt politikusoknak a működését, akik a vízhordó szerepét töltik be Putyin számára”, és meg kell büntetni őket, ha kiderül, hogy jogot sértettek. 

Példaként hozza fel többek között Magyarországot, amiért „lényegesen késleltette az EU-ban az oroszellenes olajembargót”.

Nyitókép: Fabrice Coffrini / AFP

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csak ésszel
2022. november 11. 20:33
Szabad Nép félóra. Hogyan működik a rendszer.
Titi
2022. november 11. 19:51
Nem a nyugati politikába ütik az orrukat, hanem a ti orrotokra koppintanak, mert beleütitek az orrotokat a nemzetállamok politikájába. Hiába erőlködsz vén mocsok, beletört a bicskád Orbánba, és a hazaszerető magyarokba, ez cseszi a csőröd. Nem kellene már elpakolni ennek a világ szégyenének? Remélem örök időkig a pokolban sütögetnek aljas, vén gazember!
fatman
2022. november 11. 17:06
tisztára mint a kommunisták... akkor ezt úgy hívták, hogy proletárdiktatúra... az ideológia nevében bármit...
osbehemot
2022. november 11. 15:21
Tehát a demokrácia érdekében meg kell akadályozni, hogy az emberek demokratikusan dönthessenek. Világos. De azért a demokrácia védelme mellett az üzleti érdekeitekről se feledkeztek soha meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!