Az oroszok felháborodtak, hogy a lengyelek nem engedik be Lavrovot az EBESZ lódzi ülésére

2022. november 19. 16:29

A moszkvai külügy szerint minden józanul gondolkodó politikus osztja az orosz fél álláspontját, miszerint az ilyen cselekedetek nem megengedhetőek, és elvi alapon fogják értékelni Varsó döntését.

2022. november 19. 16:29
null

Példa nélkül állónak és provokatívnak, valamint az EBESZ soros elnöki tisztségével összeegyeztethetetlennek nevezte az orosz külügyminisztérium szombati közleményében Lengyelország döntését, hogy elutasítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter részvételét a szervezet külügyminiszteri tanácsának december 1-2-án a lengyelországi Lódzban tartandó ülésén.

A moszkvai külügyminisztérium rámutat, hogy az EBESZ-ben 57 tagállam vesz részt szuverén és független államként, a teljes egyenlőség alapján. Varsó döntése miatt az orosz küldöttséget az ülésen Alekszandr Lukasevics, Oroszország állandó EBESZ-képviselője fogja vezetni – olvasható a nyilatkozatban. A moszkvai külügy annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „minden józanul gondolkodó politikus osztja az orosz fél álláspontját, miszerint az ilyen cselekedetek nem megengedhetőek, és elvi alapon fogják értékelni Varsó döntését”. Ilyen értelmű kéréssel fordult az orosz külügyminisztérium az EBESZ összes tagállamához – áll a nyilatkozatban.

(MTI)

Nyitókép: MTI

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2022. november 20. 09:56
Szánalmasak a lengyelek... ezek mind pitiáner kekeckedések. A lengyelekről mond véleményt...nem az oroszokról.
Fila2020
2022. november 20. 07:35
Nem kell odamenni a külügyminisztereknek, elég az állandó EBESZ képviselők jelenléte.
Secnir
2022. november 20. 06:58
teljesen korrekt, mi a probléma? a barbár rablóhadjáratot folytató oroszokat ki kellene tiltani a világból.
Eudocimus Ruber
2022. november 20. 01:43
Rohadjon le a vörös csőröm ha megértem: miért támogatjátok az oroszokat? Miért? Veri az ukránt? Az miért jó nektek? Bugyuta az amerikai elnök? Azért az oroszt kell támogatni? A lengyel, a jó barátunk, aki joggal fél az orosztól, az ukránt támogatja, de miért? Debrecen legyen Románia, ez a ti gondolkodásmentetek végeredménye. Lelketek rajta. Kövér, Orbán, Szijjártó - Miért? Tényleg, miért? 500 lájk azon, hogy bombázzák Kijevet? Hogyan lájkolhat valaki bármilyen bombázást is? 480 forint a benzin, 67%-os a parlamenti képviselet, ez mindent megmagyaráz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!