Dokumentumfilmet ment forgatni Romániába a brit filmes, kirabolták

2022. június 07. 09:48

A városról filmet forgató férfi azt mondta: nem csalódott Romániában, szerinte ez nem vet az eddiginél rosszabb fényt az országra.

2022. június 07. 09:48
null

Hétfőn a Bánság fővárosában kirabolták Charley Ottley brit újságírót, a Wild Carpathia és a Flavors of Romania című dokumentumfilmek készítőjét – írja a Főtér. A portál a rendőrség hétfő esti közleményére hivatkozva azt írja: az egész nap tartó nyomozás után a város egyik piacán őrizetbe vettek három, 10 és 14 év közötti kiskorút, két fiút és egy lányt, akik alaposan gyanúsíthatók a lopással, és bevitték őket kihallgatásra.

Ottley elmondta: a barátnőjével a város egyik parkjában ült egy padon, és éppen a Google Maps-et tanulmányozták, amikor valaki hirtelen felkapta a padon mellette levő hátizsákot, amelyben egy drón és filmes felszerelés volt, és elfutott. A rendező utánaeredt, és néhány percig üldözte, de végül feladta az üldözést, és értesítette a rendőrséget.

Ottley, aki azért tartózkodik Temesváron, mert a városról forgat filmet, amúgy nem csalódott Romániában, szerinte ez nem vet az eddiginél rosszabb fényt az országra, csupán rosszkor volt rossz helyen.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Bernd von Jutrczenka / DPA / AFP

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
merkur
2022. június 08. 09:21
"...csupán rosszkor volt rossz helyen." rosszkor=bármikor rossz helyen= bárhol (Rommániában)
nempolitizálok
2022. június 07. 17:37
Miért csalódott volna romániában, amikor angliában is ez van, csak ott nem feltétlenül cigány, hanem arab vagy néger. Egy haverom látta az ablakából, hogy két raszta szedi ki az autójából a hifit, telefonált a rendőröknek akik azt mondták, ezért nem mennek ki, de ő se csináljon semmit, mert baja esik. Szóval nehogy már úgy csináljon a srác, mintha ez annyira román lenne. Ott legalább szólhatptt a rendőrnek.
Vakfolt
2022. június 07. 16:13
"szerinte ez nem vet az eddiginél rosszabb fényt az országra" Akkor eleve eléggé alacsonyan van a léc.
Akitlosz
2022. június 07. 15:55
"ez nem vet az eddiginél rosszabb fényt az országra." Ez igaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!