Stier Gábor: Szeptember-októberre teljesen elfoglalhatják az oroszok a Donbaszt

2022. június 30. 09:15

A külpolitikai újságíró szerint az ukránok nem kapnak már annyi hadi támogatást nyugatról, mint amennyi kellene, ez pedig azt jelenti, hogy hősies küzdelemmel is csak elhúzni tudják a háború végét. 

2022. június 30. 09:15
null

Stier Gábor külpolitikai újságíró volt a Hit Rádió vendége, aki a kalinyingrádi helyzet – Litvánia korlátozza az orosz enklávéba irányuló áruforgalmat – mellett a háború lehetséges forgatókönyveiről is adott egy elemzést.

Állig felfegyverzett területen provokálják a medvét

Kalinyingrád az egykori Königsberg, a történelmi Poroszország fővárosa, itt élte le életét például Emmanuel Kant. A 15 ezer négyzetkilométernyi terület, ahol jelen pillanatban körülbelül 430 ezer fő él, 1946-ban került szovjet fennhatóság alá, ekkor történt a névváltoztatás is. Az új névadó Kalinyin szovjet-orosz forradalmár volt – adta meg az események hátterét Stier.

A terület stratégiai jelentőségét az adja, hogy a NATO testébe ékelődik, és egy állig felfegyverzett területről van szó. Minden olyan rakétát oda vittek az oroszok, amivel akár Berlin is elérhető – tette hozzá.

Stier Gábor elmondta, hogy a litván-orosz viszony történelmileg nem túl jó, ennek ellenére

meglepő, hogy a pár ezer fős haderővel rendelkező balti ország kikezdett az oroszokkal, akiknek csak Kalinyingrádban 150-200 ezer katonájuk állomásozik.

„Ez a provokatív lépés szinte érthetetlen, az lehet mögötte, hogy az USA teszteli Oroszországot, hogy meddig akar elmenni” – mondta a moszkvatér.com főszerkesztője.

Őszig tarthat ki a Donbasz

Rátérve a hadi helyzetre Stier elmondta, hogy szerinte ősz elejéig, – más vélemények szerint még a nyáron – szeptember-októberig az oroszok el fogják foglalni a Donbaszt. Stier arról beszélt, hogy jelenleg három helyen folynak harcok Ukrajnában: délen, Harkov környékén és a Donbaszban. Az előbbi két helyen folyó harcokat felnagyítja a média, mivel szükség van ukrán hadisikerekere is. De a Donbaszban az oroszok állnak jobban: leszűkítették a frontvonalakat 150-200 kilométerre, nagyon erős tüzérségi támadások folynak, és

most már az ukrán oldalon is nagyon jelentős a napi veszteség.

Amennyiben a Donbasz elesik, új szakasz következik be a háborúban, el kell dönteni, hogy mi legyen a következő lépés, van-e erő és akarat arra, hogy a hadműveleteket kiterjesszék délnyugat, azaz Odessza felé – mondta Stier, aki szerint akkor törhetnek meg az ukránok – kapituláció, tűzszünet, béketárgyalások – ha az oroszok elfoglalják a Harkiv-Umany vonaltól délre és keletre eső területeket, ezzel elvágva Ukrajnát a Fekete-tengertől.

Szerinte ez a vonal egy civilizációs törésvonal is, elég csak a közelmúlt elnökválasztási térképeit megnézni. Ezeken a területeken mindig jól szerepelt az oroszpárti jelölt.

Emellett ez az ország legjobb gabonatermő vidéke is.

Ha a Donbasz elesik, az lesz a kérdés, hogy hogy az elmúlt nyolc évben megerősített Kramatorszk-Szlavjanszk-vonalon át tudnak-e jutni. A Donbasz eleste egyben azt is feltételezi, hogy az itt lévő ukrán főerők jelentős része megsemmisül: fogságba esik vagy meghal.

Stier szerint az ukránok nem kapnak már annyi hadi támogatást nyugatról, mint amennyi kellene,

ezt pedig azt jelenti, hogy hősies küzdelemmel is csak elhúzni tudják a háború végét. 

Rákérdeztek arra is, miszerint hivatalosan csődbe ment Oroszország. Stier leszögezte, hogy ez a hitelképtelenségre vonatkozik. Oroszország ki tudná fizetni ezeket a kamatokat, amit most számon kérnek. De nem engedik neki, technikailag ellehetetlenítették –szögezte le Stier Gábor.

Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
svejk11
2022. június 30. 22:26
Régen, volt egy NSZK, és egy NDK, és egy NYUGAT BERLIN. Néhány hónapig csak légim hídon lehetetteljuttatni pl. szenet, élelmet Nyugat Berlinbe. De idővel párbeszéd útján kialakult egy autópálya NSZK-ból (Nyugat Németországból) az NDK-n (KeletNémetországon ) keresztül Nyugat Berlinbe. Emlékeim szerint kb. 150 km-es hosszúsában, Litvánia nem tudja ezt !! 20 km-es !! hosszúságban biztosítani a békésebb világ érdekénem ??
LancelotDuLac
2022. június 30. 18:55
Stier Gábor: Szeptember-októberre teljesen elfoglalhatják az oroszok a Donbaszt - hűha, ez aztán a tempó!
hátakkor
2022. június 30. 12:30
Jártam Königsberg határán. Az egész ruszki és minden arról szól h katonai támaszpont. Amúgy Poroszország történelmi fövárosa. Kb. mint nekünk Pozsony. Sőt.
hátakkor
2022. június 30. 12:23
Szovjet Gábor
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!