A háború hatására visszaesett a szélsőségesen nacionalista AUR támogatottsága Romániában

2022. március 09. 12:43

Romániában megnövekedett az ország jövőjébe vetett bizalom, és visszaesett a nacionalista és oltásellenes szólamokat hangoztató Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottsága az ukrajnai háború kezdete óta – állapította meg egy friss felmérés, amelyet kedden ismertetett a bukaresti sajtó.

2022. március 09. 12:43
null

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által március első hetében megkérdezett felnőtt román állampolgárok több mint 75 százaléka Oroszországot, 7,9 százaléka a nyugati országokat, 4,6 százaléka pedig Ukrajnát hibáztatja az ukrajnai háborúért, és csaknem 80 százalékuk egyetért az Európai Unió és az Egyesült Államok által Oroszország ellen hozott szankciókkal.

Remus Stefureac politológus, az INSCOP alapítója szerint a mostani felmérés legmeglepőbb eredménye az, hogy egy hónap alatt csaknem megduplázódott – a februári 19,9 százalékról 35,9 százalékra emelkedett – azok aránya, akik szerint Románia jó irányba halad. Igaz, a megkérdezettek többsége – 55,3 százaléka a februári 77,1 százalékhoz képest – még mindig úgy gondolja, hogy Romániában rossz irányba mennek a dolgok.

Nőtt az euroatlanti elköteleződés

Stefureac úgy vélekedett, hogy Ukrajna kétségbeesett helyzete a – szerinte pesszimizmusra hajlamos – románok egy részében tudatosította azt, mekkora szerepe van az ország európai, euroatlanti elkötelezettségének a béke és biztonság megőrzésében. Szerinte ugyanakkor érzelmi okok is szerepet játszhattak a lakosság várakozásainak pozitív elmozdulásában, hiszen ebben az időszakban az emberi jóság, az ukrajnai menekültek támogatására irányuló példás összefogás megannyi jelével találkozhattak a megkérdezettek.

Pártpreferenciák

Ami a pártpreferenciákat illeti, a legtöbben (32 százalék) továbbra is a kormánykoalíció legnagyobb pártjára, a Szociáldemokrata Pártra (PSD) voksolnának, a többi párt által szélsőségesnek tartott AUR viszont lecsúszott a második helyről, ahova a tavaly őszi elhúzódó kormányválság és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos társadalmi elégedetlenség nyomán tavaly decemberben jött fel.

Ha most rendeznének választásokat, a bukaresti nagykoalícióban részt vevő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) végezne a második helyen: a PNL-re a megkérdezettek 19,9 százaléka voksolna, míg az AUR a februári 22,4 százalékról 18,9 százalékra esett vissza. A tavalyi kormányválságot előidéző, rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) nem hozta vissza a mélyrepülésből az AUR visszaesése, az USR támogatottsága csak néhány tizeddel, 10,8 százalékra emelkedett.

A bukaresti kormánykoalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatottságáról az INSCOP most nem közölt friss adatokat.

(MTI)

Nyitókép: YouTube

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. március 09. 13:55
Egyetlen pozitívum
Tót Ottó
2022. március 09. 13:39
.
Tót Ottó
2022. március 09. 13:38
Mikor valódi háború néz ki nem védtelen nőket gyerekeket kell baltával legyilkolni,vagy az Úzvölgyi temetőben legénykedni oda a bátorság.Román hagyomány szerint aköré somfordálnak aki az átállást tudja intézni ..
GyurkaPista
2022. március 09. 13:09
Azért egy AUR - Azovi légió meccset szívesen megtennék a tippmixen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!