Decemberben tartják a választásokat Hongkongban

2021. április 13. 13:02

December 19-én tartják az elhalasztott törvényhozói testületi választásokat Hongkongban, jelentette be a terület kormányzója.

2021. április 13. 13:02
null

December 19-én tartják a koronavírus-járványra hivatkozva több mint egy évvel elhalasztott, eredetileg tavaly szeptemberben esedékes törvényhozói tanácsi választásokat Hongkongban – tudósított a CGTN kínai székhelyű nemzetközi hírcsatorna Carrie Lam hongkongi kormányzó keddi bejelentésére hivatkozva.

A választás az új szabályok szerint fog folyni

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap pedig internetes kiadásában arról adott hírt, hogy szeptember 19-ére tűzték ki a hongkongi választási bizottság üléseiért folyó megmérettetést.

A hongkongi választási rendszer Peking által március 30-án megszavazott reformtervezete alapján

a hongkongi kormányzót kijelölő választási bizottság 40 tagot delegálhat majd a hongkongi törvényhozói tanácsba, amelynek létszámát 70-ről 90-re bővítették.

A zömében Peking-barát tagokból álló választási bizottságot pedig 300 fővel növelik egy újabb, a "nemzeti szervezeteket" tömörítő szektor hozzáadásával, amivel a bizottság tagjainak száma 1500-ra emelkedik. A város szavazókörzeteiben a törvényhozói tanácsnak 20 tagját választhatják meg közvetlenül, szemben a reformok előtti 35-tel.    

A „hazafiatlan jelöltek” nem indulhatnak a választáson

A hongkongi kormányzói tisztért folyó versenyt pedig jövő március 27-én tartják.    

Carrie Lam keddi sajtótájékoztatóján elmondta továbbá, hogy kijelölik annak a bizottságnak a tagjait is, akiknek a feladata a hazafiatlan jelöltek kiszűrése lesz a módosított választási törvények értelmében.    

A hongkongi kormányzó arra is figyelmeztetett, hogy a reformok nyomán illegális lesz az üres vagy érvénytelen szavazatok leadásának, illetve a szavazáson részvétel kihagyásának propagálása.    

A hongkongi kormányzat májusra tervezi a reformok életbe léptetéséhez szükséges helyi törvénymódosítások megszavazását.    

Kína jelentős autonómiát vont el Hongkongtól

A választási rendszer reformját hongkongi demokráciapárti aktivisták, valamint egyes külföldi kormányzatok is kifogásolják amiatt, mert szerintük súlyosan csorbítják a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!