A CDU a párt elnökét javasolja kancellárjelöltnek

2021. április 20. 08:38

Armin Laschet a választmányi szavazáson nagy különbséggel győzött Markus Söder CSU-elnök ellen.

2021. április 20. 08:38
null

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségi választmánya nagy többséggel állást foglalt amellett, hogy Armin Laschet pártelnök, észak–rajna–vesztfáliai miniszterelnök legyen a CDU és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – közölték kedden Berlinben. A hajnalban kiadott közlemény szerint a döntést hosszú és intenzív vita előzte meg „személyekről, választási esélyekről és a párt bázisának hangulatáról”.

Testvérpárti vita

A kancellárjelöltségre Armin Laschet és a Markus Söder CSU-elnök, bajor miniszterelnök is pályázott, ami a második világháború vége óta működő szövetség történetének egyik leghevesebb testvérpárti vitájához vezetett. A kérdés a CDU-t is megosztotta, több vezető politikus, köztük elnökségi és választmányi tagok is a pártelnöknél népszerűbb bajor kormányfő jelölését javasolták. Arra hivatkoztak, hogy a pártszövetség Markus Söder vezetésével nagyobb eséllyel lehet sikeres a Bundestag-választáson, és a tagság, illetve a választók is többnyire őt támogatják.

A rendkívüli – a pártelnök által hétfő délelőtt összehívott – választmányi ülésen hat órán keresztül folytatott vita után, éjfél után szavaztak. A testület szavazati joggal rendelkező

46 tagja közül 31-en Armin Laschetre, 9-en Markus Söderre voksoltak.

A titkos szavazáson hatan tartózkodtak. Armin Laschet így 77,5 százalékos támogatottságot szerzett a választmánytól. Markus Söder hétfőn Münchenben a CSU elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján kijelentette, hogy a CDU vezetőségének kell eldöntenie, ki legyen a pártszövetség közös kancellárjelöltje. Azt mondta, hogy a CSU bármilyen döntést elfogad. Igen hasonló nyilatkozatot tett nyolc nappal korábban, április 11-én is. Másnap a CDU elnöksége és választmánya is kiállt Armin Laschet mellett, bár szavazást nem tartottak a kérdésről.

Csak egyszer fordult elő

Markus Söder kétségbe vonta az állásfoglalás érvényességét, kifejtette, hogy nem felülről diktálva, hanem minél szélesebb kört bevonva kell meghozni a döntéseket. Egyelőre nem ismert, hogy Markus Söder és a CSU miként viszonyul a CDU-választmány újabb állásfoglalásához. A pártszövetség hagyományai szerint a kancellárjelöltség a CDU elnökét illeti, mert a CDU a szövetség nagyobbik – a 16 tartomány közül 15–ben működő – tagja. Ez azt jelenti, hogy elsőként a CDU elnöke nyilatkozhat arról, hogy vállalja-e a feladatot, és kit javasol maga helyett, ha nem él a lehetőséggel.

Eddig egyszer fordult elő, hogy a csak Bajorországban működő CSU nem értett egyet a testvérpárt vezetőjének javaslatával. A vita végére a két párt egyetlen közös testülete, a Bundestag-frakció tett pontot. Ez 1979–ben történt, akkor Helmut Kohl CDU-elnök Ernst Albrecht alsó–szászországi miniszterelnököt – Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök édesapját – javasolta kancellárjelöltnek, a frakció viszont Franz-Josef Strauss CSU-elnök, bajor kormányfő mellett döntött, akinek vezetésével azonban a CDU/CSU végül nem került kormányra az 1980-as Bundestag–választáson.

A kancellárjelölt megnevezésének nincs jogi vonatkozása,

mert Németország kormányfőjét nem a választópolgárok, hanem a Bundestag választja meg. A jelölt megnevezése politikai állásfoglalás, azt az üzenetet közvetíti a választóknak, hogy az adott párt – vagy pártszövetség – azért dolgozik, hogy Németország következő kormányát a jelöltjük vezethesse. A kancellárjelölt egyben a párt választási kampányának főszereplője, függetlenül attól, hogy ki a párt elnöke, illetve kik az adott pártszövetség vezetői.

A CDU/CSU országos választói támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint 29–31 százalék között van. A legutóbbi, 2017–es Bundestag–választáson a szavazatok 32,9 százalékát gyűjtötték össze.

(MTI)

Fotó: Armin Laschet, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Észak–Rajna–Vesztfália tartomány kormányfője sajtóértekezletet tart Berlinben 2021. április 19–én. A CDU elnöksége Armin Laschet pártelnököt indítaná a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjeként a szeptemberi szövetségi parlamenti választáson.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2021. április 20. 12:01
hallelúja! ma este az inforádió arénájában Nógrádi, kiváncsi vagyok, mit mond majd...
luzitanxaver
2021. április 20. 10:59
Így kell bebiztosítani a vereséget.
VeJoLa
2021. április 20. 10:43
A szar meg a kaka között választottak, miközben Mürkül már a zöld Annalenát favorizálja az elpusztításukhoz asszisztáló német választók körében, akinek a kolbalt kobold úgy, ahogy FeGyA-nak atomerőmű a napelem.
medve
2021. április 20. 10:14
Hát, a bajor miniszterelnök ma népszerűbb. Szerintem a CDU nagy vereség felé megy, legalábbis a mostani felmérések szerint. Ez a jelölés ezen nem fog változtatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!