Először mászták meg télen a világ második legmagasabb hegyét

2021. január 16. 18:49

A 8611 méter magas K2-t nepáli serpák egy csoportjának sikerült meghódítania.

2021. január 16. 18:49
null

A tízfős csoport szombat délután ért fel a Kína és Pakisztán határán lévő hegycsúcsra a pakisztáni hegymászó egyesület (ACP) titkára, Karrar Haidri tájékoztatása szerint. Elmondta, a serpák helyi idő szerint éjjel 1-kor indultak a csúcstámadásra, és délután 4.56-kor értek fel.

A K2 volt eddig a nyolcezer méternél magasabb hegyek közül az egyetlen, amelyet még nem másztak meg télen. Először 1954. július 31-én hódították meg. A 8611 méteres csúcsra az idei téli szezonban három nemzetközi expedíció összesen több mint ötven hegymászója akar feljutni. Egy spanyol hegymászó balesetet szenvedett és meghalt szombaton.

A K2, a „vad hegy” megmászása széles körben elfogadott vélemények szerint nehezebb feladatot jelent, mint a világ legmagasabb hegyéé, a Mount Everesté; 2008 augusztusában 11 hegymászóval végzett egy lavina, az volt az egyik legnagyobb tragédia a hegymászás történetében.

A hegymászókat mágnesként vonzza Pakisztán északi része, a világ legmagasabb csúcsai közül több is ott fekszik, a K2 mellett például a 8125 méteres Nanga Parbat, a „gyilkos hegy”. A pakisztáni közigazgatás alatt álló Gilgit-Baltisztán területén van a világ 50 legmagasabb hegycsúcsa közül 18, és ott található a világ hét leghosszabb, nem sarkvidéki gleccseréből három.

(MTI)

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
medve
2021. január 18. 16:32
Hogy tudtok még egy ilyen témában is összeveszni?
Senki Alfonz
2021. január 18. 11:26
Többet nem szólok hozzá ehhez a témához, ez az utolsó! 1., A babonás, vallásos népek érdekes módon mindig ott vannak, ahol a természetnek ki van téve a lakosság. A Himalája népei mind vallásosak, babonások! 2., Az előzőek miatt IS engedte át az elsőséget a szolga a britnek, hogy a szellemek a legelső háborgatót bántsák, ne őt! 3., Van az a pénz, amiért még az unokáik is jól élnek ott. Volt az a pénz és lesz az a pénz. 4., Te sem voltál ott, te sem cáfolhatod Messnert! Szerinted járt már ember ott, ahol még te nem voltál?? 5., Ha tiszteled Messnert, vagy a hegyi embereket, csendben maradsz!
akiaki
2021. január 17. 21:40
palack?
jánosbácsi
2021. január 17. 15:19
Emberfeletti teljesítmény, de minek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!