Elképzelhető, hogy leáll az Északi Áramlat-2 földgázvezeték építése

2020. szeptember 07. 15:58

Angela Merkel is elképzelhetőnek tartja, hogy leállíttatják az orosz földgázt Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezeték építését, válaszul Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésére – jelezte hétfőn a német kancellár szóvivője.

2020. szeptember 07. 15:58

Steffen Seibert berlini tájékoztatóján a német politikában széles körben támogatott javaslatról kérdésre elmondta, hogy a kormányfő szerint helytelen lenne bármit is kizárni a Novicsok nevű, szovjet fejlesztésű harci idegméreggel elkövetett támadásra válaszképpen tehető lépésekről szóló vitából.

Azonban egyelőre nem a nemzetközi közösség egységes reakciója a legfőbb kérdés. Most Moszkván a sor, az orosz vezetésnek választ kell adnia a Navalnij-ügy körüli súlyos kérdésekre – tette hozzá a szóvivő. Kiemelte, hogy a kancellár teljes mértékben egyetért a külügyminiszter, Heiko Maas hét végén tett vonatkozó kijelentéseivel.

„Az ultimátumok nem segítenek senkinek”

A német diplomácia vezetője egy vasárnapi lapinterjúban a többi között elmondta: sok jel utal arra, hogy az orosz állam van a mérgezéses merénylet hátterében. Kifejtette, hogy az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsokhoz nagyon kevesen férnek hozzá, és „ezt a mérget használták állami szervek a volt hírszerző Szergej Szkripal elleni támadáshoz”. Ha az orosz kormánynak nincs köze az orosz ellenzék vezető alakjaként számon tartott politikus megmérgezéséhez, akkor ezt a saját érdekében igazolnia kell tényekkel. Ha viszont tovább folytatja a „ködösítést”, akkor csak arra lehet gondolni, hogy „van valami rejtegetni valója” – mondta Heiko Maas, hozzátéve: „az ultimátumok nem segítenek senkinek, de ha az orosz fél a következő napokban nem mozdítja előre az ügy feltárását, tárgyalnunk kell partnereinkkel a válaszról”.

Az orosz földgázt Németországba Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger alatt szállító Északi Áramlat földgázvezeték és az újabb vezetékpár, az Északi Áramlat-2 építését kezdettől támogató és a politikai vitákból kivonni igyekvő német szövetségi kormány tagja megjegyezte: „remélem, hogy az oroszok nem kényszerítenek az Északi Áramlat-2-re vonatkozó álláspontunk megváltoztatására”.

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója

Heiko Maas egy vasárnapi televíziós interjúban arról is szólt, hogy nélkülözik a valóságalapot azok az orosz állítások, amelyek szerint a német fél akadályozza az orosz hatóságok munkáját. Mint mondta, minisztériuma már régóta tájékoztatta Oroszország berlini nagykövetét, hogy a német hatóságok befogadnák és teljesítenék az ügy feltárását szolgáló orosz jogsegélykérelmeket. Megjegyezte, hogy Moszkva panasza a „ködösítés” részét képezi.

Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították gyógykezelésre.

A német hadsereg (Bundeswehr) vegyi fegyverek elemzésére szakosodott laboratóriumában kimutatták, hogy Novicsok típusú mérget juttattak a szervezetébe. A német kormány a Bundeswehr vizsgálati eredményeit értékelve szerdán közölte, hogy az orosz ellenzék vezére mérgezéses támadás áldozata lett a hazájában. Berlin a lehető leghatározottabban elítéli a támadást, követeli az eset kivizsgálását az orosz hatóságoktól és megkezdi az egyeztetést EU-s, illetve NATO-partnereivel a válaszlépésekről – közölték. A Kreml értelmezése szerint nem nyert megerősítést a mérgezés ténye, így nincs miért nyomozást indítani.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2020. szeptember 09. 07:05
Szuper! Nem a vádlónak ell bizonyítani, hanem a vádlottnak: nem én voltam. Másrészt, a gázvezeték, csak jószívűségből épül meg, a németeknek nem érdeke? Mert ha kölcsönös érdek, akkor - még ha az oroszok a hunyók - mi értelme elállni a megépítéstől? Ja, hogy minderről nem a németek döntenek?
Ekerot
2020. szeptember 07. 22:26
persze, egész hihető a sztori, egy senkiházi oroszt már épp megint ezzel a méreggel ütnek ki, mint azt a hazaárulót, s erre hirtelen leáll a gáz-projekt, amin annyit dolgoztak ...elmentek az anyátokba, ha azt hiszitek, hogy bevesszük ezt a moslékot... mióta számítanak annyit az emberéletek? Ha esetleg hazaárulókról van szó, akik eddig hazájuk átjátszásán dolgoztak? Ja, akkor igen, akkor nagy a felháborodás, még az üzletet is félredobják, mert vannak nekik nagy és nemes elveik!
nempolitizálok
2020. szeptember 07. 18:44
Amennyire utálja merkel Orbánt, a végén még az oroszok megmérgezik novicsokkal őt is.
rókabácsi
2020. szeptember 07. 17:56
komolyan? hát a ruszkik ha tudják a mérgezést, mert ők csinálták! akkor kiadják a németeknek? na ezért ennyire nem kell hülyének nézni őket! lehet fbi vagy bármely érdekelt nyugati titkos szolgálat műve is! vagy pont a sváboké?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!