Hargita megyében is megjelent a koronavírus

2020. április 02. 17:21

A fertőzött személy március 23-án tért vissza az országba, és lakhelyi elkülönítésben tartózkodott.

2020. április 02. 17:21

A székelyföldi Hargita megyében is megjelent a koronavírus, egy Franciaországból visszatért személynél mutatták ki csütörtökön – közölte honlapján a prefektus hivatala. A csütörtök déli országos összesítésbe Hargita megye még diagnosztizált esetek nélkül került be, pár órával később adott hírt a prefektusi hivatal sajtóosztálya az első esetről. Amint közölte: a fertőzött személy március 23-án tért vissza az országba, és lakhelyi elkülönítésben tartózkodott. Szerdán vették tőle a mintát, melyben csütörtökön kimutatták a SARS-CoV-2 kórokozót. A közlemény szerint a fertőzött személyt beutalták a székelyudvarhelyi városi kórházba.

Tar Gyöngyi, Hargita megyei tisztifőorvos az MTI-nek elmondta: a fertőzött személy több családtagjával együtt jött haza Franciaországból. A családtagjai továbbra is el vannak különítve. Hozzátette: folyamatban van a járványtani vizsgálat annak a megállapítására, hogy az illető kivel került kapcsolatba az elmúlt időszakban. Az Uh.ro székelyudvarhelyi hírportál csütörtökön azt közölte, hogy a férfira azután terelődött a fertőzöttség gyanúja, hogy szerdán meghalt az édesapja.

Romániában március 21. óta csütörtökön közölték először hivatalosan a fertőzések megyei bontását. A sajtót azonban élénken foglalkoztatta, hogy immár öt napja Hargita megye volt az egyedüli az ország 41 megyéje közül, amelyikben nem regisztráltak egyetlen fertőzöttet sem.

Tar Gyöngyi tisztifőorvos az MTI-nek hétfőn adott nyilatkozatában azzal magyarázta a különös helyzetet, hogy a 85 százalékban magyarok által lakott székelyföldi megyébe nem azokból a dél-európai országokból tértek vissza a vendégmunkások, amelyeket legjobban sújtott a járvány. A székelyek ugyanis elsősorban Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Dániában és az Egyesült Királyságban vállaltak munkát. Azt is hozzátette, hogy a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság úgy szervezte meg a védekezést, hogy elkerülje a járványgócok kialakulását. Míg más megyékben karanténba vont személyek százait helyezték el egy-egy szállodában, addig Hargita megyében nem alakítottak ki nagy karanténközpontokat. Az embereket kettesével, hármasával szórták szét vesztegzárrá alakított települési vendégszobákba, vendégházakba. Így ha kiderülne is, hogy valaki megfertőződött, alig tud továbbterjedni a kór.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!