A menekültválság miatt Athén határozott támogatást vár az EU-tól

2020. március 03. 13:08

A hatóságok morálja kiváló, végzik a feladatukat. Görögországot nem lehet zsarolni. Az ország határai Európa határai – jelentette ki a görög kormányfő.

2020. március 03. 13:08

Határozott támogatást vár az Európai Uniótól a görög kormány az egyre súlyosbodó menekültválságban. Erről egy görög kormányzati forrás számolt be kedden. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök a Törökországgal határos Evrosz megye székhelyén, Alekszandrupoliszban fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, valamint David Sassolit, az Európai Parlament elnökét.

Senki nem juthat át a határon. A nemzet egységes erőfeszítéseiben. A hatóságok morálja kiváló, végzik a feladatukat. Görögországot nem lehet zsarolni. Az ország határai Európa határai” – jelentette ki a görög kormányfő a Szkai TV-nek nyilatkozva. A négy politikus közép-európai idő szerint fél háromkor Kasztaniesz határfaluban közös nyilatkozatot tesz az athéni kormányfői hivatal közlése szerint.

Ezen részt vesz Margarítisz Szkínász bizottsági alelnök, Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök és Davor Bozinovic horvát belügyminiszter is – tették hozzá. A török-görög határ török oldalán több mint tízezer ember gyűlt össze annak hatására, hogy Törökország bejelentette: már nem akadályozza továbbvonulásukat az Európai Unió felé.

Közülük több százan próbáltak átjutni hétfőn a kasztanieszi átkelőnél, de a görög hatóságok könnygáz, gumilövedékek és vízágyúk bevetésével megakadályozták ezt. A görög hatóságok egyúttal felfüggesztették a menedékkérelmeket elbíráló eljárásokat, hogy ezzel is akadályozzák a migránsok bejutását az országba. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) bírálta az intézkedést.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2020. március 03. 14:55
Ha Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) bírálta az intézkedést, akkor azok akik ezt a bírálatot megfogalmazták, azon személyeknek legyen kötelességük a menedékkérőket befogadni! Ilyen egyszerű a dolog! Amit megszavaztak mások kontójára na azt tegyék meg ők maguk!
dick52
2020. március 03. 14:44
Mi is várjuk, már öt éve! Csak azt tudnám, ki vezeti az EU - t, Soros vagy az uniós országok?
nemecsekerno_007
2020. március 03. 13:30
Spártaaaaaaaa!!!!!!! :)))))
nemecsekerno_007
2020. március 03. 13:30
Te mondd, hogy ÁLPROBLÉMA. A te hangod mélyebb :)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!