Elévülés miatt megszüntették a Vladimír Meciar elleni büntetőeljárást

2019. augusztus 06. 13:35

Meciar ellen, az úgynevezett „meciari amnesztiák” ügyében két éve indítottak büntetőeljárást hivatali visszaélés gyanújával.

2019. augusztus 06. 13:35

Vladimír Meciar ellen 2017 júliusában indult eljárás, miután a pozsonyi parlament három hónappal korábban jóváhagyta az amnesztiák érvénytelenítéséről szóló – minősített többséget igénylő – törvényt, amelynek hatályát egy hónappal később az alkotmánybíróság is megerősítette.

A később „meciari amnesztia” néven a köztudatba került közkegyelmet 1998 márciusában hirdette ki az ideiglenesen elnöki jogköröket is betöltő volt miniszterelnök, aminek nyilvánvaló politikai indíttatása volt. Leállították vele közvetlenül az amnesztia meghirdetése előtt megbízatása végéhez ért szlovák államfő, Michal Kovác fiának elrablása miatt indult vizsgálatot is. Néhány volt rendőrségi tisztségviselő az akkori szlovák titkosszolgálat vezetését hozta összefüggésbe az ifjabb Michal Kovác elrablásával, és hasonlóképpen vélekedett a szlovák média is. Az amnesztia miatt ennek az ügynek, és több –egyes vélemények szerint vele összefüggésben álló – alvilági gyilkosság kivizsgálását mind a mai napig nem sikerült lezárni.

A meciari amnesztiákat érvénytelenítő, 2017 áprilisában elfogadott jogszabályt, az akkor még Robert Fico vezette, jelenlegi kormánykoalíció terjesztette be, nem sokkal azután, hogy egy ilyen törvény elfogadhatósága céljából kibővítették a törvényhozás erre vonatkozó jogköreit.

A törvény hatályba lépése után a szlovák bűnüldöző szervek eljárást indítottak Meciar ellen hivatali jogkörrel való visszaélés gyanúja miatt. Az eljárást alig egy hónappal később az ügy elévülésére hivatkozva felfüggesztették, majd októberben újraindították. Az eljárást idén júliusban lezártnak minősítette az ügyben eljáró pozsonyi kerületi rendőrség, amelynek döntését most hagyta jóvá az ügyészség, ezzel feltehetően véglegesen lezárva az ügyet.

Az aktív politikától évekkel ezelőtt visszavonult Vladimír Meciar néhány napja egy szlovák lapnak azt mondta, hogy új párt alapításán dolgozik. A leendő új politikai csoportosulás létrehozásának okairól azt mondta: „hiányzik a politikai palettáról az a párt, amely ki tudná mondani, hogy számára Szlovákia az első.”

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2019. augusztus 07. 11:45
Soká éljen a flúgos Gyurcsany házaspár!! Létük biztosítja a fidesz kdnp koalíciós pártok 2/3 s hatalmát.
dick52
2019. augusztus 07. 08:48
A tót az tót is marad!
Kegyes urunk Karolus
2019. augusztus 06. 16:51
Fletó is megúszta.
balbako_
2019. augusztus 06. 14:06
A komcsik mind megússzák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!