Franciaország és a Benelux-államok afrikai segélyprogramot javasolnak

2018. szeptember 07. 07:50

Franciaország és a három Benelux-állam vezetője egyfajta afrikai Marshall-tervről tárgyalt. A felek az afrikai országok kapcsán a Törökországgal létrehozott migrációs megállapodáshoz hasonló egyezmény megkötéséről is egyeztettek.

2018. szeptember 07. 07:50

Franciaország és a három Benelux-állam vezetője a luxemburgi Bourglinsterben tartott egynapos tanácskozásukon abban egyeztek meg, hogy a szeptember 20-án Salzburgban tervezett informális uniós csúcstalálkozón javasolni fogják, az Európai Unió nyújtson pénzügyi támogatást az afrikai országoknak cserébe a migránsok útnak indulásának megakadályozásáért.

A négy ország vezetője a migrációval, valamint Nagy-Britannia uniós kilépésével (Brexit) kapcsolatos politikájuk összehangolása végett tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, az uniós állam és kormányfőknek a migráció által érintett afrikai országokkal a Törökországgal létrehozott migrációs megállapodáshoz hasonló egyezmény megkötéséről kell dönteniük.

Charles Michel belga kormányfő elmondása szerint az Európai Uniónak egyfajta Marshall-tervet kell kidolgoznia konkrét gyakorlati megoldásokkal az afrikai partnerek bevonásával. A belga politikus hozzátette, az uniós csúcs lehetőséget kínál arra is, hogy „leleplezzék az Európai Unión belüli populista blokk ellentmondásait”.

Mark Rutte holland kormányfő elmondta, javasolni fogják, hogy a migrációs nyomás által leginkább érintett országokat, elsősorban Olaszországot és Spanyolországot részesítsék további pénzügyi és logisztikai támogatásban, hogy minél hatékonyabban tudják lefolytatni a menedékjogi eljárásokat.

Emmanuel Macron francia elnök tájékoztatása szerint a vezetők egyetértettek abban, hogy a frontországoknak a pénzügyi segítség fokozására van szükség feladatuk ellátásához, ugyanakkor teljes körű felelősséget kell vállalniuk a migránsok és bevándorlók regisztrálásáért és a menedékkérelmek lefolytatásáért.

A mai tanácskozáson sokat haladtunk előre, és konkrét javaslatokkal fogunk előállni a következő uniós csúcstalálkozón. Olyan előremutató megoldásokkal, amelyek tiszteletben tartják az értékeinket és hatékonyan kezelik a kihívásokat” – fogalmazott Macron.

(MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2018. szeptember 07. 13:20
Na, ja! Franciaország gyarmatai voltak (és gyakorlatilag ma is azok) a Közép- és Észak-afrikai államok nagy része (a többi afrikai ország belga-, brit- és portugál gyarmat volt) Macron és a többiek nyúljanak be bátran a farzsebbe és oldják meg maguk az általuk okozott menekültek ügyét maguk. Semmi közünk a gyarmatosítók szemétségéből fakadó máig tartó krízishez. Ha volt bátorságuk anno "meg gazdagodni" a gyarmatokból, akkor most is legyenek bátrak és fizessenek! Nem a levegőbe beszélek, hanem személyes tapasztalatból: Dolgoztam a volt Belga Kongóban, Közép Afrikai Köztársaságban, Csádban, Mozambikban, Tanzániában, Zimbabvéban (volt Rhodézia), Nigériában. Megtapasztaltam a gyarmatosítók "hagyatékát". Fizessenek most a gyarmatosítók.
hajjaj
2018. szeptember 07. 10:01
"Franciaország és a Benelux-államok afrikai segélyprogramot javasolnak" Fogjuk meg és vigyétek.
KannibálTatárÚr
2018. szeptember 07. 09:54
Rendkívüli javaslatom van Afrika megsegítésére. Küldjük Afrikába Micront, a Benelux államok vezetőit Afrikába és ott helyben segítsék az afrikaiakat. Segítségül magukkal vihetik az összes migránstámogató uniós politikust. Meglátjuk: nagy tudásukkal kivezetik Afrikát a nehézségekből - európai befektetés nélkül. Ha meg nem, távozásukkal Európa mindenképpen jól jár.
Berecskereki
2018. szeptember 07. 09:17
Ali Baba és a negyven rabló! Adják vissza az afrikai gyarmatoknak amit elloptak tőlük! Amikor ez megtörtént akkor tárgyalhatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!