Cseh sajtó: A V4 mint migrációellenes szövetség, működik

2018. szeptember 20. 10:55

„Visegrádnak van értelme, de nem szabad, hogy gondolkodásunk gerincévé váljon” – írja csütörtökön a Hospodárské Noviny című cseh liberális napilap.

2018. szeptember 20. 10:55

Bár a cseh államfő és kormányfő nyilatkozatai szerint Csehország legjobb barátai a visegrádi országok, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország lennének, a gyakorlat ezeket a nyilatkozatokat nem igazolja – írja csütörtöki jegyzetében a Hospodárské Noviny című cseh liberális gazdasági és politikai napilap.

„A V4 mint migrációellenes szövetség, működik” – véli a Csehország Visegrádtól elvarázsolva című jegyzet szerzője, Ondrej Houska. Nem olyan egyszerű minden, ahogy azt néhány nyugati kritikus igyekszik hangoztatni, és Orbán Viktor miniszterelnöknek is sok esetben igaza volt a migrációs kérdésekben - teszi hozzá a szerző. Ugyanakkor úgy véli: Közép-Európa szempontjából a migráció inkább absztrakt, semmint valós probléma, „már amennyiben nem hiszünk az olyan mesékben, hogy a berlini, brüsszeli bolondok vagy Soros György migránsok millióival akarnak elárasztani minket”.

Houska szerint a migrációtól eltérően a gyakorlati dolgokban már nem olyan jó a visegrádi együttműködés. Minden tagállam a konkrét témákban a maga érdekeit védi. Csehország sem számolhat a többi visegrádi ország automatikus támogatásával.

Szlovák politikusok nyíltan hangoztatják, hogy Visegrádot hasznosnak tartják, de Szlovákia nem fogja csak „valamiféle elvből” támogatni a cseheket, a lengyeleket és a magyarokat. Pozsonyban tudják, hogy különböző ügyekben különböző szövetségek születnek, és káros, ha mindenáron ragaszkodnak a visegrádi szolidaritáshoz, mert az EU többi tagországa viszont racionálisan viselkedik. Ami a lengyeleket illeti, ők az egész EU-ban ismertek arról, hogy csak a saját érdekeiket védik, és „nem fognak értünk vérezni” – áll a cikkben. „Visegrádnak van értelme, de nem szabad, hogy gondolkodásunk gerincévé váljon” – véli az újság.

„Amennyiben Csehország kitart amellett, hogy mindig egy sorban fog állni a V4-gyel, akkor a csoportban csak ő és Magyarország marad” – mutat rá a Hospodárské Noviny. A lap szerint Andrej Babis cseh kormányfőnek egyre inkább imponál Orbán Viktor, ezért állt ki a magyar miniszterelnök mellett szokatlan hévvel a Sargentini-jelentésről rendezett európai parlamenti vita után.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Taksony
2018. szeptember 20. 13:41
Liberális lap... Tényleg az.
vinetu
2018. szeptember 20. 12:50
Ha nem akarunk magunkból hülyét csinálni (és önszorgalmúlag elolthatatlan parazsat szórni a fejünkre), ideje lenni belátni, hogy a V4 gittegylettől nem várhatunk semmi jót. Ez ugyanis a legnagyobb homályra vetődés a részünkről, OVI-val az élen. Normááááális?! –mondaná Besenyő Pista bácsi, jogosan. Kik is fognának velünk egy gyékényen árulni eszerint a lázálom szerint? He? A tótokkal, akiknek a nemzeti identitása egyetlen cérnaszálon lóg, a magyarsággal szembeni gyűlöleten? A megalkuvás, sunnyogás és árulás kategóriákban létezésük óta örökös világbajnok, oszkár- és nóbeldíjas csehekkel? Vagy a velünk csupán a „dwa bratanki” falvédő szöveg szintjén szolidáris, ám az atlantista ülepeket szárazra nyaló lengyelekkel? Ezek sajnos csupán húszforintos kérdések. Ideje lenne tehát észbe kapnunk, mert ha nem, brutális lesz a pofára esés...
atyafi
2018. szeptember 20. 12:13
Régebben magam sem láttam értelmét a V4-nek, de basszus milyen jól jött ez a megsokszorozódott erő amikor össze kellett zárni migránsügyben.
Berecskereki
2018. szeptember 20. 11:34
"mesékben, hogy a berlini, brüsszeli bolondok vagy Soros György migránsok millióival akarnak elárasztani minket”. " Szóval mese, hogy a románok Erdélyt elrománosították, Ukrajna meg Kárpátalját akarják elukránosítani. Hol él Ondrej Houska? Mikor volt utoljára szemorvosnál?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!