Nem vagyunk rasszisták: Szydło visszaszólt az EP-nek

2017. november 15. 20:21

Határozatában „idegengyűlölőnek és fasisztának” minősítette a lengyel függetlenség napi felvonulást az Európai Parlament, Verhofstadt szerint pedig „fasiszták, újnácik, és fehér fajvédők” masíroztak Varsóban – Beata Szydło beszólt a nácizóknak.

2017. november 15. 20:21

Beata Szydło lengyel miniszterelnök határozottan visszautasította az Európai Parlament szerdai, Lengyelországgal foglalkozó vitájában elhangzott, majd a strasbourgi határozatba is belefoglalt nézeteket, melyek idegengyűlölettel és fasizmussal vádolják a november 11-i függetlenség napi varsói meneten részt vevő lengyeleket.

Fasiszták, vagy hazafiak?

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a többségi frakciók által megszavazott, a lengyel jogállamiságra vonatkozó határozat többek között arra hívja fel a lengyel kormányt, hogy ítélje el a szombati függetlenség napi menetet. A határozat „idegengyűlölőnek és fasisztának” minősíti a mintegy 60 ezer fő részvételével megtartott rendezvényt, amelyen néhány rasszistának minősíthető jelszó is megjelent.

„Lengyelország mentes az antiszemitizmustól és a rasszizmustól. Aki mást mond, távol áll az igazságtól” – szögezte le Szydło a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak nyilatkozva. Hozzáfűzte: a marginális incidenseket nem lehet az egész nemzettel azonosítani. A szombati lengyel állami ünnep napján megtartott függetlenség menetén Szydło szerint „a főleg fiatal hazafiak mellett provokátorok is akadtak”. Aláhúzta egyúttal: lengyel kormányfőként, „de egyszerű állampolgárként is határozottan elhatárolódik a rasszista és az antiszemita magatartástól”.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi az oka a Lengyelországgal szembeni újabb támadáshullámnak, Szydło úgy vélekedett: a varsói példa „nagyon ijesztő az európai elit számára”, hiszen „az erős játékosoknak eddig  alárendelt ország mind öntudatosabbá válik”.

Verhofstadt megint nácizott

A menet kapcsán az EP liberális képviselőcsoportját vezető Guy Verhofstadt szerdán kijelentette, hogy „több ezer fasiszta, újnáci, fehér fajvédő masírozott Varsó utcáin”, és „mindez 300 kilométerre zajlott az auschwitz- birkenaui egykori haláltábortól”, majd hozzáfűzte, soha nem gondolta volna, hogy ez még megtörténhet Európában.

Witold Waszczykowski külügyminiszter az ilyen kijelentésekre reagálva leszögezte: a kormányt megdöbbentette ezeknek a nyilatkozatoknak a hangneme, és egyes képviselők az ilyen felszólalások kapcsán biztosan panaszt fognak tenni gyűlöletbeszéd miatt.

Az EP-vita hangnemére reagálva Andrzej Duda lengyel államfő szerda este elfogadhatatlannak minősítette a mérsékelt jobboldali, ellenzéki Polgári Platform Strasbourgban felszólaló EP-képviselőinek „és koalíciós partnereinek” magatartását és beszédstílusát. „Ez hazug beszéd, mely Lengyelország, a lengyelek, a lengyelek választásának joga ellen irányul. Hova lett a demokrácia iránti tisztelet?” – olvasható az államfőnek a Twitter internetes közösségi oldalon közölt bejegyzésében.

(MTI)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2017. november 17. 07:33
Csak annyit kellett volna Szydlonak mondania:elmebetegekkel nem foglalkozom.
Hóvirágcsempész
2017. november 16. 19:10
Gollam Verhofstadt keserű vonítása zene füleimnek ..... :-))))
dick52
2017. november 16. 08:55
Ha valaki szenvedett a ll. világháború alatt, az Lengyelorszag volt. Te miről beszélsz, marha? Idióta.
dick52
2017. november 16. 08:55
Ha valaki szenvedett a ll. világháború alatt, az Lengyelorszag volt. Te miről beszélsz, marha? Idióta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!