Tízezrek tüntettek Kaczynskiék ellen Varsóban

2017. május 06. 23:18

Szabadságmenetet szervezett a Jog és Igazságosság kormányzata ellen az ellenzékbe szorult Polgári Platform, a Fidesz néppárti testvérszervezete.

2017. május 06. 23:18

A rendőrség szerint 12 ezren, a szervezők szerint 90 ezren vettek részt a szombat délutáni kormányellenes tüntetésen, a Szabadság Menetén Varsóban. A tüntetést a legnagyobb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform szervezte – írja az MTI.

A tüntetőklengyel és uniós zászlókat lobogtattak és a „szabad európai Lengyelország”, „Lengyelország itt van” jelszavakat skandálták. 

Grzegorz Schetyna, a Polgári Platform elnöke győzelmet ígért 2019-es parlamenti és európa parlamenti, illetve 2020-as elnökválasztásokon. Azt is megígérte, a jelenleg kormányon lévő Jog és Igazságosság (PiS) politikusait jogi felelősségre vonja „jogellenes cselekedeteikért”
„Senkinek sem engedjük meg, hogy megváltoztassa az alkotmányt!” – utalt Schetyna az államfő, Andrzej Duda szerdán bejelentett kezdeményezésére, aminek értelmében jövőre véleménynyilvánító népszavazást tartanának egy új lengyel alaptörvényről.

(MTI) 

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. május 07. 11:09
35 OOO ooo
koronaszepe
2017. május 07. 10:26
Figyelem, az egyes vágányra a "Varsói gyors" érkezik,a vágány mellett tessék vigyázni!
pitypang1125
2017. május 07. 10:10
Komcsi- libsi horda nem fér a bőrébe egész Európában. Mit nekik a választások, mit nekik a " demokrácia " ha egyszer nem érti meg az a nyomorult többség hogy ők a világmegváltók! Szarházi tetves banda!
teljesenertelmetlen
2017. május 07. 07:59
Olyan vicces, hogy még a forgatókönyveket is lusták újraírni. :))))))))) Persze nem mindenhol jön be. A lengyelek és a magyarok nehezen fogják megadni magukat a liberális világkormánynak. És ha jól sejtem, az osztrák külügyminiszter is erről beszélt, amikor "civil szervezetek", "bizonyos érdekcsoportok" és a "sajtó" nyomásáról beszélt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!