Államfőt választott Németország

2017. február 12. 09:58

Megválasztotta vasárnap Németország új államfőjét a Berlinben ülésező szövetségi közgyűlés (Bundesversammlung), az öt év után távozó Joachim Gauck utódja Frank-Walter Steinmeier volt külügyminiszter lett.

2017. február 12. 09:58

A jelképes szerepet betöltő, reprezentatív feladatokat ellátó szövetségi elnököt az alkotmány értelmében nem közvetlenül a választópolgárok választják meg, hanem a szövetségi közgyűlés, amelynek kizárólag ez a feladata. 

A testület tagjai a szövetségi parlament (Bundestag) mindenkori képviselői, és ugyanilyen számú küldöttet delegál a 16 tartomány a helyi parlamenti erőviszonyok arányában. A megbízatás öt évre szól. Az államfőt egyszer lehet újraválasztani. 

A Bundestagban 630 képviselő foglal helyet, a szövetségi közgyűlésnek így 1260 tagja van, az abszolút többséghez pedig 631 támogató szavazat szükséges. Az első két választási fordulóban csak abszolút többséggel lehet győzni, a harmadikban már a relatív többség is elegendő, vagyis azt választják meg államfőnek, aki a legtöbb szavazatot szerzi meg a jelöltek közül.

Frank-Walter Steinmeiert, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusát már az első fordulóban megválasztották a második világháború utáni Németország 12. államfőjének, mert a kormánypártok – a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és az SPD – közösen jelölték, és együtt 923 szavazatuk van az államfőválasztó testületben. A szavazáson végül 931-en támogatták.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bihari Hunor
2017. február 13. 08:28
Titel ohne Mittel Cím eszköz nélkül Ez volt a legjobb húzás, hogy Merkel támogatta erre a posztra. Kíváncsi vagyok, hogy Schulz ellen mit talál ki.
szancso
2017. február 13. 04:03
Steinmeier megkapta a fizetségét az ukrajnai tevékenységéért. Ezt a posztot a váltás óta mindig azok kapják, akik tettek valami "jót" a nagytőkének. Arról nem számolnak be sehol, hogy egy bajor kis párt is inditott kandidátust, Alexander Hold bíró személyében, aki erősen kritizálja a jelenlegi politikát. Hold úr egyébként országos szinten is ismert, a SAT 1 TV-n keresztül. Ha direkt választás lett volna, tuti, hogy ő nyer.
Akitlosz
2017. február 13. 00:08
"Államfőt választott Németország" Ugyan nem Németország választotta. A címadó ember már megint ... azt csinálja, amit szokott.
pemete jakab
2017. február 12. 22:09
"Államfőt választott Németország" Nálunk Orbán választja. A politika a kiválasztottak rendszere. Amit már vallásilag is eljátszottak egyszer. Úgy látszik a kettő nincs messze egymástól. Hinni kell a politikusokban, istenben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!