Román választás: magyarellenes sms-ek terjednek

2016. december 11. 14:51

Az RMDSZ feljelentést tesz a romániai parlamenti választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt. A magyarok választási részvétele délután még mindig elmarad a román területekétől.

2016. december 11. 14:51

Feljelentést tesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismeretlen tettes ellen a rendőrségen a választások napján SMS-ben terjedő magyarellenes üzenetek miatt – mondta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke.

A szövetség vasárnap közleményben számolt be arról, hogy több megyében is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgároknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz azért, hogy kiszorítsák a magyarokat a parlamentből. A Tepes gárdája (Vlad Tepes középkori havasalföldi fejedelem) nevében írt üzenetek arra buzdítják a választókat, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártra (PRU).

Kovács Péter elmondta, az RMDSZ jogászai dolgoznak a feljelentés szövegén. Hozzátette: azt kifogásolják, hogy az üzenet küldői megsértették a kampánycsendet és a nacionalista uszítás eszközét használták.

A romániai központi választási iroda által közölt adatok szerint 14 óráig a választók 20,2 százaléka voksolt. Az RMDSZ hírlevele Barna Gergő szociológust idézte, aki szerint az időarányos részvételi arány nagyjából megfelel a négy évvel és a nyolc évvel ezelőttinek. A szociológus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi szavazási hajlandóság továbbra is elmarad az országos átlagtól. Becslése szerint az erdélyi magyarok szavazókedve a déli órákban jó irányba mozdult el, de a magyarok választási részvétele 14 órakor így is 1,1 százalékkal elmaradt az országos átlagtól.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. december 11. 18:58
Nem lennék meglepve, ha az SMS-ek egy része anyaországi demokratáktól származna.
korona
2016. december 11. 18:11
Erdély függetlenítse magát. Saját maguk harcolják ki a függetlenségüket. Ne várjanak, hogy Magyarország majd ezt megteszi, mert ha minden következmény nélkül megtehetné, akkor sem tenné meg. A nemzetet CSAK A NEMESSÉG TUDNÁ VEZETNI, de ezek? Ugyan már! Tehát Erdély, indíts SZABADSÁGHARCOT, ha szabad akarsz lenni.
választópolgár
2016. december 11. 16:47
Amit most a románok művelni akarnak az kontraproduktív is lehet, kiprovokálhat a más nemzetiségű erdélyiekből is egy függetlenedési törekvést. Az észak erdélyi területek visszavétele jelenleg nem reális,hacsak a nemzetközi helyzet nem fokozódik olyan kedvező irányban. A magyarság megmaradásának első lépése: Erdélyország függetlenné válásának kivívása.Erre van jelenleg reális(abb) esély. Élő példa ehetne koszovó. Ott az albánok egyszerűen túlszaporodták a szerbeket és az ősi szerb földnek tekintett területet elszakították maguknak. A számokkal nem lehet vitatkozni mert makacs érvek. Többségbe kerültek, vitték.
alex.leopardi
2016. december 11. 16:26
megszoktam,ha mind leforditanám nektek akár mozgósithatna a Hazám,nem ok nélkül......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!