Bűnvád alatt álló román politikusok alakítanának szélsőjobbos frakciót

2016. augusztus 31. 17:01

Saját frakciót akar alakítani a bukaresti képviselőházban az őszi ülésszaktól kezdődően az Egyesült Románia Párt. Az Adevarul szerint olyan bűnvádi eljárás alatt álló politikusok próbálnak így újabb mandátumhoz jutni, akiknek korábbi pártjuk nem biztosított befutó helyet jelöltlistáin.

2016. augusztus 31. 17:01

A magyarellenességéről elhíresült politikus 2012-ben a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjeként jutott mandátumhoz, majd 2014-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) akkori kormányzati részvétele elleni tiltakozásként kilépett a PSD-ből, és saját politikai alakulatot szervezett. Diaconu frakcióalapítási ambícióit arra alapozza, hogy az utóbbi héten tucatnyi parlamenti képviselő igazolt át a PRU-ba.

Az Adevarul liberális hírportál szerint olyan, bűnvádi eljárás alatt álló politikusok próbálnak így újabb mandátumhoz jutni (az év végén tartandó parlamenti választásokon), akiknek korábbi pártjuk nem biztosított befutó helyet jelöltlistáin.

Az átiratkozottak között a legismertebb név Sebastian Ghita, volt szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta volt kormányfő közeli barátja, de nemrég Mirel Palada, a Ponta-kormány volt szóvivője is beiratkozott a PRU-ba. További honatyák a Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártja (PMP) által bekebelezett Románia Haladásáért Országos Szövetségből (PUNR) érkeztek, mondván, hogy miután a PSD-vel közös listán kerültek a parlamentbe, nem ülhetnek át Basescuhoz.

Diaconu - a PSD jelenlegi vezetősével hűvös viszonyban lévő - Victor Pontát is pártjába hívta, felajánlva neki a PRU elnöki tisztségét is, de a volt miniszterelnöknek nincs amiért kockáztatnia, hogy ne kerüljön be a parlamentbe, amikor a PSD jelöltjeként biztos helye van a törvényhozásban. Egyes elemzők nem tartják kizártnak, hogy a PSD vállalhatatlan politikusait befogadó PRU-nak a kommunizmus iránt nosztalgiát tápláló, nacionalista választók szavazataival sikerült átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A PRU-nak azonban nincsenek erős helyi szervezetei és a júniusi önkormányzati választásokon a voksok egy százalékát sem érte el.

A házbizottsághoz benyújtott frakció-bejegyzési kérvényében Diaconu azzal érvel, hogy a PRU-nak 12 képviselője van. A házszabály szerint legkevesebb tíz - egyazon párt vagy választási szövetség jelöltjeként megválasztott - honatya külön frakciót alakíthat. A szenátusban a PRU-nak három törvényhozója van. Diaconu azt reméli, hogy még a napokban elérik a szenátusban is a saját frakció alakításához szükséges hetes létszámot.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
paraklétosz
2016. szeptember 23. 00:28
A román politikusok nagy része "bűnvád alatt áll", úgyhogy az "epitheton ornans"-fölösleges.
Ellensúly
2016. szeptember 14. 19:28
Felőlem egyesülhetnek Moldovával, ha a magyar földről eltakarodnak. A jelenlegi Nagy-Románia egy igen nagy része rabolt föld. Aki magyar, az nem mondhat le róla véglegesen. A történelem nem ért véget, nem mondhatunk le arról, hogy egyszer a jövőben felszabadul Erdély és Partium.
Akitlosz
2016. szeptember 12. 20:27
A cikk lényege: "Adevarul szerint" Tehát nem számít, ez csak egy vélemény.
Maddox
2016. augusztus 31. 22:12
Amúgy meg egy szaros vajdát sikerült címerállatnak kiválasztani, aki nem tudta eldönteni, hogy most a magyarok vagy a törökök hűbérese-e, aztán ült is a börtönben egy sort ezért. Tipikus oláh sikertörténet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!