Boris Johnson lesz az új brit külügyminiszter

2016. július 13. 21:03

Beiktatták Nagy-Britannia új miniszterelnökét. Theresa May nagy meglepetésre Boris Johnson volt londoni főpolgármestert, a Leave-kampány a politikától elvileg a napokban visszavonult egyik vezéralakját kérte fel a külügyminiszteri posztra.

2016. július 13. 21:03

Theresa May eddigi belügyminiszter Nagy-Britannia új miniszterelnöke. Az 59 éves Mayt II. Erzsébet királynő bízta meg szerdán kormányalakítással, miután David Cameron, az eddigi miniszterelnök benyújtotta lemondását. Theresa May a 90 esztendős uralkodó tizenharmadik miniszterelnöke – az első Sir Winston Churchill volt –, egyben ő Nagy-Britannia második női kormányfője a három éve elhunyt Margaret Thatcher után.

David Cameron szerda este kereste fel a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőt, akinek hivatalosan is felajánlotta lemondását, egyben javasolta, hogy az uralkodó Theresa Mayt bízza meg az új brit kormány megalakításával. Cameron után néhány perccel May is felkereste a királynőt, aki Cameron javaslatának megfelelően felkérte a kormányalakításra. Theresa May a palotából már a miniszterelnöknek járó hivatali Jaguarral tért vissza a  miniszterelnök rezidenciára, ahol közölte az összegyűlt több száz újságíróval, hogy elfogadta a királynő kormányalakítási megbízását.

Miniszterelnökként tett első nyilatkozatában az Egyesült Királyság uniójának fenntartása mellett tett hitet. Kijelentette: nem mindenki tudja, de a kormánypártot teljes nevén Konzervatív és Unionista Pártnak hívják. „Az Unionista szó az Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország közötti kincset érő köteléket jelenti” – fogalmazott.

Theresa May szerda este bejelentette kormánya tagjait. A legnagyobb meglepetést az keltette, hogy a külügyminiszter Boris Johnson lesz, aki a Leave-kampány vezéralakjaként a brexit-népszavazás sikerét követően bejelentette: visszavonul a politizálástól. Az eddigi külügyminiszter, Philip Hammond a pénzügyminiszteri tisztséget kapta, az eddigi pénzügyminiszter, George Osborne távozik a kormányból.

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. július 14. 13:42
Kecskére a káposztát...
Morgen
2016. július 14. 13:27
Csodák nincsenek és nemcsak a svájci óra pontos. Johsont egy iszlám főpolgármester váltja, Cameron időben távozott, a skótok maradnának, Angliában is elindult az UNIO melletti kampány, az új kormány összetételét meg pár perc alatt megalkották. :) Merkel üzent, ketyeg az óra, May a "kincset érő kötelék"-re hivatkozik. A " Nagy Csoport " jó szervező, már csak a bajnaisták akcióit kell figyelni.
Best retards
2016. július 14. 11:30
Ezt tudtak az angolok kitolni magukbol. Tenyleg eleg siralmas a ge'nallomany.
Best retards
2016. július 14. 11:29
Ez a kive'nhedt buta kakadu May viszont tragedia lesz a briteknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!