Csak bevándorláscsökkentő javaslatot támogat Magyarország

2016. május 23. 10:30

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszteri csúcs előtt kikötötte, hogy csak akkor hajlandó támogatni bármilyen határozatot, ha abban Schengen 2.0 említésre kerül, a regisztrációs központokat (hot-spot) pedig határokon kívülre helyezik. A az uniós külügyi főképviselő jelenlegi határozati javaslatát egyúttal elfogadhatatlannak nevezte.

2016. május 23. 10:30

Magyarország kizárólag a bevándorlás csökkentését célzó uniós határozatot tud támogatni, az unió bevándorlással kapcsolatos javaslata azonban inkább ösztönzi a migrációt, ahelyett hogy arról szólna, hogyan csökkentsük az Európába való bevándorlás mértékét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli találkozója előtt.

Szijjártó Péter teljes egészében elfogadhatatlannak nevezte az uniós külügyi főképviselő bevándorlással kapcsolatos határozati javaslatát, amelyet a hétfői ülésen kíván elfogadtatni a tagországok minisztereivel.

Hangsúlyozta: az előterjesztés semmit nem mond a külső határok védelméről, valamint a schengeni zóna túlélésére sincs javaslata. „Rendkívül kiegyensúlyozatlan. A régi rossz megközelítéseket tartalmazza, teljesen elhibázott koncepció mentén” – fogalmazott.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a határozat több elemet használ az olasz miniszterelnök migrációs javaslatcsomagjából, de nem építi be a magyar miniszterelnök által előterjesztett Schengen 2.0 terv elemeit.

Kijelentette: a javaslatot Magyarország csak akkor tudja elfogadni, ha a határvédelemre vonatkozó kötelezettségeknek való megfelelés és a Schengen 2.0 nevű magyar migrációs javaslatcsomagra való hivatkozás is belekerül a határozatba, valamint az, hogy a hot spotokat – az uniós üzemeltetésű menedékkérő-regisztrációs központokat – az unió területén kívül kell létrehozni, annak érdekében, hogy már ott eldőlhessen, ki jogosult arra, hogy beléphessen az Európai Unió területére - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter véleménye szerint az is elfogadhatatlan, hogy a szöveg csak arról beszél, hogy támogatni kell azokat az országokat, ahonnan a migráció elindul Európába, de arról nem tesz említést, hogy milyen feltételekhez köti ezt a támogatást. Az európai adófizetők pénzét úgy kellene felhasználnia a támogatott országnak, hogy annak nyomán csökkenjen a kivándorlás és az Európába érkező bevándorlás – mondta.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BPasternak
2016. május 24. 09:52
Jelenleg 2200 menedékkérő tartózkodik hazánk területén. Forrás: Kormányinfó
csuka
2016. május 24. 09:52
A Navracsicska megszavata kvóta után, "Csak bevándorláscsökkentő javaslatot támogat Magyarország". És mi van a vadak ezreivel, amelyeket nap mint nap beengedtek az országba. CSAK A FIDESZ/DSZ HAZAÁRULÓ, ÜGYNÖK MAFFIA !
Spiltyu
2016. május 23. 21:01
Szerintem Arlet óriási standupos lehetne, hatalmas pénzeket kaszálhatna vele. De sajnos inkább Gyuri pénzét teszi zsebre és itt kommentel :( Pedig nagyon megnéznék tőle egy standup performancet.
bookmark
2016. május 23. 18:11
Nagyon helyes, csak így tovább. Csak határozottan Petya!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!