Híd: Most a lé(t) a tét

2016. március 16. 08:15

Az MKP reformja, látszólag és egyelőre, kimerül a bajuszos emberek lecserélésben egy jobban borotváltra. A Híd elsősorban hazai vállalkozók projektuma, és arrafelé bizony a lé a tét.

2016. március 16. 08:15
Jarábik Balázs

„A Hídban az előrehozott választásoktól való félelem jogos. A Hidat egyrészt Ficóval való kormányzás, illetve a migránsok körüli hisztéria miatt büntették meg, a párt képtelen volt ezekre érdemben reagálni. Ám Bugárék tudatosítják, hogy egyre inkább vesztésre állnak a magyar választók körében. Radikalizálódó közhangulatban egy előrehozott választások esetén, de egy populista ellenzékben is a Híd enyészetre ítéltetett.

A helyzetet fokozza továbbá egy erős  nyugati (európai és amerikai) nyomás – Szlovákia először lesz az EU elnöke - Brüsszel a jelenlegi geopolitikai helyzetben szinte kizárólag a stabilitást tartja szem előtt. A szlovákiai elitnek - nem lévén saját nemzeti ambíciói a nyugati integráción kívül - nagyon fontos mit gondol, illetve mond Berlin, Brüsszel és Washington. Világ oligarchái, igazodjatok.

Ám a helyzet logikájából adódóan a Híd politikai helyzetben van. Lehet, és el is kell küldeni Robert Ficót egy jól megérdemelt pihenésre. Bugár lehet az a politikus, aki hitelesen tudja neki elmondani, hogy egy tényleges kivonulás jelentheti az esetleges visszatérést  is. (Dzurinda például nem). Jöhet Lajčák, vagy Pellegrini ügyvivő kormányfőnek, amíg (ha) a rendszer össze nem szedi magát.

(...)

Apropó, MKP. A Híd úgy van ebben a helyzetben, hogy az MKP reformja, látszólag és egyelőre, kimerül a bajuszos emberek lecserélésben egy jobban borotváltra. Bár mindenki óvja őket éppen ettől, továbbra is bezárkóznak, arra játszva hogy a Híd majd lerombolja saját magát. De ami a (Híd)fő: ezeket a kérdéseket az MKP egyszerűen nem tudja kinyitni anélkül, hogy radikalizmussal ne vádolják a magyarokat.

Persze van itt bibi, és nem is kicsi. A Híd elsősorban hazai vállalkozók projektuma, és arrafelé bizony a lé a tét. A szlovákiai magyarságnak, és a szlovák elitnek is, félre kell tenni a fanyalgást és olyan reformokba kényszeríteni a pártot, valamint a politikai elitet, amelyek Szlovákiát egy élhetőbb országgá teszik a középosztály számára. Csak ezzel lehet kifogni a vitorlát a rendszerellenes radikálisok vitorlájából. Most már, legyen, a lét a tét.”

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2016. április 07. 11:15
Bugár lejáratta magát, nincs erről mit beszélni.
Energetikus
2016. március 30. 22:54
és az a másik ? - meg a többi, aki a migránsellenes Ficoval barátkozik ???
hajjaj
2016. március 16. 21:49
Na itt van a szlovák mocsok, az Energetikus! " menyjek" mocsok! Az a szlovák mocsok csak Magyarországot ócsárolni jár ide. "Ezt mondta Merkel: "2016. jan. 5. ... Felháborító és undorító – jellemezte Angela Merkel a Kölnben szilveszterkor, nők sérelmére tömegesen elkövetett, erőszakos cselekményeket,..." Ezt a mocsok: " Energetikus [Hozzászóló kiszűrése] 2016. január 5. 19:24 3 83 igen - felháborító és undorító ... - de ilyen megesik Pesten is, vagy a Balatonnál is ." "
Energetikus
2016. március 16. 14:57
a lét a tét, vagy a tét a lét ??? - szegényen, bár magyarul éhenhalni jobb, mint magyarul, de szegényen ???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!