Ukrán válság: Lengyelország hazatelepíti a mariupoli lengyeleket

2015. október 07. 14:56

Lengyelország megkezdi annak a 106 lengyelnek a hazatelepítését, akik a kelet-ukrajnai Mariupolban élnek, és az oroszbarát szeparatisták által veszélyeztetve érzik magukat. Mariupol lengyel nemzetiségű lakosai az év eleje óta több alkalommal fordultak hazatérési kérelemmel a lengyel politikai vezetőkhöz.

2015. október 07. 14:56

Lengyelország megkezdi annak a 106 lengyelnek a hazatelepítését, akik a kelet-ukrajnai Mariupolban élnek, és az oroszbarát szeparatisták által veszélyeztetve érzik magukat – jelentette be szerdán Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter.

Schetyna a lengyel közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a hazatelepítést a lengyel bel-, illetve külügyi tárca szervezi, már el is készítették az adaptációs programot. Mariupol lengyel nemzetiségű lakosai az év eleje óta több alkalommal fordultak hazatérési kérelemmel a lengyel politikai vezetőkhöz. Kérésük teljesítését szeptember elején a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság is határozottan szorgalmazta.

Schetyna az időzítéssel kapcsolatban szerdán leszögezte: az akció előkészülete sokáig tartott, minthogy az ügy bonyolult, a lengyel külügy értékelése szerint ugyanis Mariupol jelenleg nincs kitéve közvetlen támadásoknak, illetve hadműveleteknek.

Lengyelország az ukrán válság miatt az év elején 178 Donyec-medencei lengyelt evakuált, akik életveszélyre hivatkoztak, és rendelkeztek a magyarigazolványhoz hasonló jogokat és kedvezményeket biztosító úgynevezett lengyel kártyával. Akkor a lengyel hatóságok azt közölték, hogy véglegesnek tekintik az Ukrajnából hazatelepítettek listáját, további ilyen akciót nem terveznek. 

Ettől függetlenül Lengyelország 2000 óta folytatja a Keleten élő lengyelek hazatelepítési programját. Ez a volt Szovjetunió ázsiai részébe főleg 1940-41-ben, az akkori Kelet-Lengyelország szovjet megszállása után elhurcolt lengyelek és utódaik hazatérését célozza, és a volt Szovjetunió európai részében élőkre - a kelet-ukrajnaiak kivételével – egyelőre nem vonatkozik. Jelenleg mintegy két és fél ezer kérelmező vár hazatelepítésre, a lengyel kormány jövőre harminc millió zlotyit (2,2 milliárd forint) szán a program megvalósítására.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2015. október 07. 17:04
Tehat a lengyel kormany szamara a haborus Marjupolban elo lengyelek hazatelepitese tobbhonapos procedurat igenylo bonyolult adminisztracios problema, de azt seperc alatt megszavazzak, hogy kvotarendszerben kitdujahonnani bevandorlok tomegei jojjenek Lengyelorszagba. Jellemzo.
csuka
2015. október 07. 15:51
"akik a kelet-ukrajnai Mariupolban élnek, és az oroszbarát szeparatisták által veszélyeztetve érzik magukat" ---- Mariupolt a kijevi bandák uralják, de a lengyelek 'oroszbarát szeparatisták'-tól félnek, akik már valószínűleg mind elmenekültek onnan. Hazudunk reggel, délben, ...
gxcapril
2015. október 07. 15:39
WOW!!! Mind a 106 ot? Micsoda teljesitmeny!
3M..
2015. október 07. 15:28
Kérdés hogy ők akarják e? Nem hinném, hacsak nem erőszakkal kitelepítik őket. Ezeknek az embereknek Novorosszija a hazájuk. A kilátásaik sokkal jobbak mint akár az úniós Legyelországé, vagy azt ukrán lakosoké. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!