Merkel: Nekem mindegy, felelős vagyok-e, a migránsok itt vannak

2015. szeptember 30. 08:54

„Nekem mindegy, hogy felelős vagyok-e a menekültáradatért, most már itt vannak.” Ezt mondta Angela Merkel német kancellár a CDU múlt keddi frakcióülésén a vele vitázóknak a Welt tudósítása szerint. Három órán keresztül hallgatta a CDU múlt keddi frakcióülésén pártjai képviselőinek a német kormány menekültpolitikájáról alkotott elégedetlen kritikáját Merkel. A német kancellár továbbra is optimistán kezelné a helyzetet.

2015. szeptember 30. 08:54

Egyre többen bírálják a CDU-n belül is Angela Merkelt. A német kancellár parlamenti frakciójának múlt keddi ülésén három órán keresztül hallgatta az inkább a CSU-s bajor miniszterelnök, Horst Seehofer Orbán Viktorral szimpatizáló véleményét osztó párttársai kritikáját.

A Die Welt beszámolója szerint Merkel háromszor ragadta meg a mikrofont, ám nem tudott fordítani a hangulaton, éppen ellenkezőleg, az egyik kijelentése kifejezetten zavarta is a CDU-képviselőket. „Nekem mindegy, hogy felelős vagyok-e a menekültáradatért, most már itt vannak” (Ist mir egal, ob ich schuld am Zustrom der Flüchtlinge bin, nun sind sie halt da– mondta a kancellár a Welt tudósítása szerint.

A CDU-frakció nem ellenkezett Merkel fő érvével, miszerint optimistán kell kezelni a bevándorlók integrációjának ügyét – viszont nem gondolják, hogy pártjuk törzsközönsége is ezt az álláspontot osztaná. A Die Welt szerint az Angela Merkel és Horst Seehofer bajor miniszterelnök (CSU) közötti vita valójában a kancellár és a CDU-bázis között zajlik. Steffen Kampeter, a pénzügyminiszter nemrég leköszönt államtitkára a lapnak nyilatkozva arról beszélt, a legtöbben a CDU-ban ugyanazt gondolják a menekültkérdésről, mint a CSU.

Peter Tauber CDU-főtitkár a merkeli megengedő álláspontot már CSU-kompatibilisebben értelmezi. „Angela Merkel már Reemmel, a palesztin kislánnyal való találkozásakor kimondta, hogy nem maradhat itt tartósan mindenki” — védi a kancellár hátát a politikus. Tauber szerint Merkel akkori, sokat kritizált kijelentése ma is érvényes, és „nincs ellentmondásban azzal a három hete, vészhelyzetben hozott döntésben, miszerint átmenetileg megnyitjuk a határainkat”.

Tauber szerint a CDU menekültügyi politikájában nincs ok kételkedni, az következetes.

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. október 01. 10:35
Csak Orbán tehető felelőssé mindenért?
balbako_
2015. október 01. 10:33
"Pufajkás voltam na, és?" Mondotta a véreskezű terrorlegény. Ő (is) megúszta....
Enmerkar
2015. október 01. 10:22
Neki mindegy, de a németeknek is? Mert állítólag demokrácia van és a felelősöket (felelőtleneket) leváltják ....
kukagyerek
2015. október 01. 08:45
"Merkel: Nekem mindegy, hogy felelős vagyok-e a menekültáradatért, most már itt vannak." .... Szégyelld magad!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!