Németország: A Nyugat-Balkán problémáira nem a menekültjog a megoldás

2015. augusztus 10. 21:46

A Nyugat-Balkán országai már régen biztonságosak, az ottani társadalmi-gazdasági gondokra nem ad megoldást a menekültjog – mondta egy hétfői interjúban a német bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminiszter. A menekültügyi hatóság vezetője pedig a hét végén azt közölte, hogy csaknem az összes nyugat-balkáni menedékkérőt kitiltják az országból.

2015. augusztus 10. 21:46

A menekültjog nem gyógyír a gazdasági problémákra

Aydan Özoguz, a német bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminiszter az ARD országos közszolgálati televízióban elmondta: a menekültjog nem ad megoldást a Nyugat-Balkán társadalmi-gazdasági gondjaira. „A menekültügyi rendszeren keresztül nem vezet út, ha valami egészen másról van szó”, mint amiről a nemzetközi menekültügyi előírások szólnak – húzta alá a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.
Hozzátette, hogy támogatja a koalíciós társ konzervatív CDU/CSU pártszövetség részéről felmerült javaslatot, miszerint további nyugat-balkáni államokat kell a biztonságos származási országok közé sorolni a térségből származó menedékkérők számának csökkentése céljából. A térség államai „már régen biztonságosak” - mondta Özoguz.

Az államminiszter az interjúban arról is szólt, hogy a romák társadalmi integrációjának „házi feladatát” az uniós tagjelölt nyugat-balkáni országoknak még az EU-csatlakozás előtt el kell végezniük. A német kormány adatai szerint a romák aránya nagyjából egyharmados a nyugat-balkáni menedékkérők között.

A Nyugat-Balkánról származó menedékkérők ügye azért kiemelten fontos Németországban, mert a térség országainak állampolgárai alkotják a menedékkérők legnagyobb csoportját, nagyjából 40 százalékát, és körükben az elfogadott kérelmek aránya a 0,5 százalékot sem éri el, de ellátásukról az eljárás végéig gondoskodni kell. Amint arról a Mandiner beszámolt, van olyan koszovói bevándorló Berlinben, aki megkapta a határozatot, hogy el kell hagynia Németországot, mégis marad.

Kitiltás és videókampány

Jelenleg 94 ezer nyugat-balkáni származású menedékkérő ügyén dolgoznak, és az eljárás végén „csaknem valamennyien tájékoztatást kapnak a kérelem elutasításról szóló határozat mellé arról, hogy németországi beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltünk el ellenük” – mondta egy hét végi lapinterjúban Manfred Schmidt, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elnöke.

A megalapozatlan kérelemmel jelentkező menedékkérők kitiltása csak az egyik eleme a kormányzati stratégiának, amelyet a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap az „elrettentő művelet” elnevezéssel foglalt össze. További elem a felvilágosítás, ismeretterjesztés arról, hogy a nyugat-balkáni országok állampolgárainak gyakorlatilag semmi esélyük nincsen a menekült- vagy más menedékjogi státus megszerzésére. A belügyminisztérium már a múlt héten bemutatott egy videót a szövetségi rendőrség kitoloncolási gyakorlatáról, és ezt hamarosan szinkronizálva elterjesztik a hat érintett ország – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia – médiájában.

A rendőrségi videó és a többi ismeretterjesztő médiakampány célja az, hogy ne induljanak el emberek a Nyugat-Balkánról annak reményében, hogy Németországban menedékjogot kapnak. A már Németországban tartózkodó menedékkérőket pedig igyekeznek rábeszélni arra, hogy vonják vissza kérelmüket, és távozzanak önként, megkímélve ezzel magukat a kitoloncolás akár több ezer eurós költségétől, amelyet behajthatnak rajtuk. 

Biztonságos országgá minősítés

A biztonságos származási országok közé sorolás is a menekültügyi rendszer tehermentesítését szolgálja. Az átminősítés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a BAMF alaposabb vizsgálat nélkül, „ránézésre” elutasíthatja a kérelmet, és távozásra kötelezheti a kérelmezőt.

A hat érintett állam közül hármat – Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Szerbia – tavaly minősítettek át biztonságos származási országgá. A BAMF szerint az intézkedés hasznos, mert visszaveti az ezekből származó menedékkérők számának növekedését. (Az idei első fél évben „csupán” 23 százalékkal nőtt a biztonságos nyugat-balkáni országokból származó menedékkérők száma éves szinten, míg a másik három országból 515 százalékkal többen érkeztek, mint egy évvel korábban).

Az átminősítéshez viszont szükséges a törvényhozás mindkét házának (Bundestag, Bundesrat) hozzájárulása, az Angela Merkel vezette konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciónak pedig a tartományi kormányok képviselőiből álló Bundesratban nincs többsége, miközben az ellenzék egyelőre megosztott a kérdésben. A menekültválság kezeléséről legközelebb szeptember 9-én tanácskoznak a legmagasabb szinten, a szövetségi kormány és a tartományi kormányok úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóján.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. augusztus 11. 08:50
Toroczkai írta ma. "Helyzetjelentés az elmúlt hétről: Miközben a kerítésépítés javában zajlik (egyelőre csak a valódi 3 méter magas kerítés elé kerülő dróthuzalt tették csak le) az invázió, a népvándorlás, az új honfoglalás soha nem látott méreteket öltött. Naponta több ezren érkeznek, s egyre több a kizárólag életerős, katonakorú férfiakból álló csoport. Ami új jelenség, hogy a bevándorlók egyre agresszívebbek, tökéletesen tisztában vannak a jogaikkal, követelőznek, tudják, hogy a polgárőreink nem tarthatják őket vissza. Jól öltözöttek, jól tápláltak és sok pénz van náluk, az önkénteseink számos új bizonyítékot találtak arra, hogy nem háború sújtotta országokból pénzelik őket. Eközben nyíltan megszálltak minket az embercsempész bandák, a szegedi alvilág jól ismert, sokszorosan büntetett cigány családjainak-klánjainak gengszterei is megjelentek Ásotthalmon, reggel a mezőőreink zavarták szét az embercsempész maffiát az ásotthalmi benzinkúton." Kérdem, hol van a pintérőrség?
csuka
2015. augusztus 11. 08:01
Azon gondolkodom ideje lenne bemenekülnöm Magyarországba ... "A vasútvállalat a menekültek legrövidebb időn belüli, pót- és helyjegymentes, kulturált körülmények közötti elszállítása érdekében napi kapcsolatot tart a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, az ORFK-val és a területileg illetékes rendőrséggel is. Mivel a társhatóságoktól tájékoztatást kapnak a menekültek napi számáról, így könnyebben tervezhetővé válik az is, mikor kell pluszszerelvényt forgalomba állítani." http://alfahir.hu/lehet_irigykedni_a_mav_ingyen_es_idoben_szallitja_a_bevandorlokat CSAK A FIDESZ(DSZ) HAZAÁRULÓ MAFFIA !
thymian
2015. augusztus 11. 00:18
Kb. 10%-ot. Szír kérelmeket is utasítottak el, mert a katonaság elől menekültek.
választópolgár
2015. augusztus 10. 23:54
Ez mind nagyon szép, de nem esett szó az afrikai közel keleti, szíriai, afgán bevándorlókról. Csak észak afrikában becslések szerint 5 millióan készülnek európába. Őket befogadja Németország mert háborús övezetből jönnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!