Steinmeier Grassról: Egyfajta apafigura volt

2015. április 14. 08:38

Günter Grass halálának a híre az egész világot megrendítette. A politikai aktivista író „egyfajta apafigura volt, aki sok tévelygőt terelt jó útra” – nyilatkozta a német külügyminiszter Grassról.

2015. április 14. 08:38

A 87 évesen elhunyt német író, költő, képzőművész, politikai aktivista megosztó személyisége halálában is zavarba ejti a világot.

A nekrológok igyekeznek tárgyilagosak maradni, vitathatatlan írói munkássága mellett felidézik közszereplésének máig vitatott momentumait. Ezek egyike volt, hogy verset írt arról, milyen fenyegetőnek látja a követhetetlenül terebélyesedő izraeli nukleáris arzenált. Ez még tőle is sok volt, Izrael nemkívánatos személynek nyilvánította.

Günter Grass a politikai életben is aktív volt. Ami szigorúan vett pártállását illeti, a szociáldemokraták köréhez tartozott, gyakorlatilag közszereplése kezdetétől. „Egyfajta apafigura volt ő, aki sok tévelygőt terelt jó útra” – mondta Németország külügyminisztere Frank-Walter Steinmeier Grassról.

Az író pályafutásának legkritikusabb pillanata az volt, amikor 2006-ban megjelent, utolsó regényében megírta, hogy tizenévesen a náci Waffen-SS tagja volt.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. április 15. 08:23
Waffen-SS tag szebb jövőt!
Fakutya Vigyora
2015. április 14. 10:32
De miért hallgattam eddig? Mert azt hittem, származásom, mely soha el nem múló foltokkal van tarkítva megtiltja, hogy a valóságot kimondjam Izraelről. melynek én tartozom, és adósa akarok maradni Miért csak most mondom idősen, utolsó tintámmal Az atomhatalom Izrael veszélyezteti az amúgy is törékeny világbékét. Mert ki kell mondani aminek kimondása holnap már késő lehet akkor, is, ha mi németek, eléggé terhelten, egy bűnözés szállítói lehetünk, amely előre látható, ezért bűnrészességünk nem mosható el egyetlen szokásos kifogással sem http://hu.metapedia.org/wiki/G%C3%BCnter_Grass_verse_Izraelr%C5%91l
cerberus
2015. április 14. 09:19
http://www.welt.de/kultur/article6650388/Stasi-Akte-gereicht-Guenter-Grass-zur-Ehre.html http://de.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCnter_Grass
3M..
2015. április 14. 09:12
Hatalmas dicsőség egy fiatalnak, ha az egykori elitalakulat tagjaként védhette a német hont. Az akkori hősök megvívták a világ legerősebb hadseregével szemben a saját honvédő háborújukat. Ezek az "élmények" egy életen át végigkísérték, meghatározták a világról alkotott képét. Talán ezért is válhatott a világ legelismertebb írójává. Halálával Németország mindent elveszített. Ez a nép, már nyomaiban sem tartalmazza az akkori emberek hazaszeretetét, és a hazájukért való kiállást. Németország a hozzá hasonlók eltünésével, követik az eltünés útján, elhunyt honfitársaikat. Dicsőség a Waffen SS harcosának! Nyugodjék békében. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!