Gauck: Nem szabad visszaélni az áldozatok emlékével ideológiai vitákban

2015. február 13. 20:08

Néha tapasztalható még „versengés az áldozatok különböző csoportjai között”, de egyre inkább sikerül „a humánum alapján álló megemlékezés” – jelentette ki Joachim Gauck a drezdai bombázás 70. évfordulóján. A német államfő szerint nem szabad az áldozatok emlékét ideológiai harcokban felhasználni.

2015. február 13. 20:08

A második világháború áldozatait gyászolni kell, és emléküket nem szabad ideológiai harcokban felhasználni – mondta a német államfő pénteken Drezdában a szászországi nagyváros ellen az angolszász szövetségesek által végrehajtott bombázások 70. évfordulóján rendezett ünnepségen.

Joachim Gauck a nemzetközi együttműködéssel, mások mellett brit polgárok segítségével újjáépített Frauenkirche (Miasszonyunk temploma) előtt összegyűlt tömeghez intézett beszédében kiemelte: „nem akarjuk, hogy ideológusok zsákmánya legyen a Drezdában és más lebombázott városokban elszenvedett kín”, és „nem élünk vissza az áldozatok emlékével világnézeti vitákban”. Az áldozatok méltóságát csak az őszinte gyász őrizheti meg – mondta a német államfő a német-brit megbékélés jelképeként számon tartott templomnál, amelyet többek között a német légierő által 1940-ben lerombolt angliai Coventry – Drezda testvérvárosa – lakosságának jelentős anyagi támogatásával építettek fel újra Németország újraegyesítése után.

A szövetségesek 1945. február 13-án és 14-én három hullámban bombázták az egyik legszebb német várost, az „Elba menti Firenzét”, a támadásban megsemmisült a barokk belváros, és a legutóbbi tudományos adatok szerint meghalt nagyjából 25 ezer ember. Drezda a német szélsőjobboldali, neonáci szubkultúra egyik „zarándokhelye” és a menekült-, bevándorló- és iszlámellenes, Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom központja. A bombázás évfordulóján szélsőjobboldali csoportok rendszeresen tartanak tüntetéseket, és ezeken olyan beszédek hangoznak el, amelyek szerint a hivatalos adatok hamisak, valójában több százezer embert pusztítottak el a szövetségesek, és akciójuk a németek ellen elkövetett népirtás része volt.

A hetvenedik évfordulón nem volt nagyobb szélsőjobboldali tüntetés, viszont több ezren élőláncot alkotva tüntettek az áldozatok emlékével visszaélő történelemmagyarázat ellen, a megbékélés, a tolerancia és a béke mellett. A gyertyás felvonuláson Joachim Gauck is részt vett. A demonstráció előtt a Frauenkirchében állami megemlékezést tartottak, amelyen több mint ezer német és külföldi vendég, köztük Justin Welby, Canterbury érseke és Eduárd kenti herceg vett részt. 

Az ünnepség fő szónoka Joachim Gauck volt, aki hangsúlyozta: „tudjuk, hogy ki kezdte el a gyilkos háborút, és nem feledkezünk meg a németek által folytatott háború áldozatairól akkor sem, ha itt és most a német áldozatokról emlékezünk meg”. A német államfő kiemelte: a megemlékezés „általunk gyakorolt formája ma, és már évek óta nem azon a szabályon alapul, hogy az első a haza becsületének védelme”, és „nem vagyunk hajlandóak letagadni vagy megbocsátani a nemzetünk nevében elkövetett bűnöket és eltévelyedéseket”. Hozzátette, hogy a németek többsége megvált az „áldozat önképtől”, amelyet a háború után sokan magukévá tettek, „önsajnálatba merülve, elzárkózva a németek áldozatainak szenvedésétől”. Az utóbbi évtizedek nyomán már „tudjuk, hogy felszabadítja magát”, aki szakít a saját sorsára csőlátásszerűen összpontosító hozzáállással, hiszen így „megtanulja szélesebb, történelmi összefüggések között szemlélni magát és fogékony lesz a mások sorsa iránt” – mondta Joachim Gauck.

Néha ugyan tapasztalható még „versengés az áldozatok különböző csoportjai között”, de egyre inkább sikerül „a humánum alapján álló megemlékezés”, amely „megóvja mindazt, ami emberré teszi az embert: a méltóságot és az együttérzés képességét” – mondta a szövetségi elnök. A németek megtapasztalták és megtanulták, hogy „az ember olyan lény, amely sokféle kudarcai és romboló potenciálja ellenére az őszinte és tiszteletteljes emlékezés révén nagy dolgokra is képes: emberi együttélésre, megértésre és békére” – mondta Joachim Gauck a több közszolgálati televízióban közvetített megemlékezésen.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fradi44
2015. február 14. 23:27
Gauck szerint a negyedmillió 25 000 ..........
fradi44
2015. február 14. 23:22
http://konyves.blog.hu/2015/02/14/orkeny_istvan_emlekezz_drezdara?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2015_02_14&utm_campaign=index
justiceforhungary
2015. február 14. 05:50
Németország gyarmat. Az amerikai zsidók gyarmata.
1120
2015. február 14. 02:56
Aki azt állítja, hogy Drezdában 25 ezer ember halt meg, azt "népirtás relativizálása" miatt bíróság elé kellene állítani! (Vagy pedig békén kéne hagyni végre azokat is, akiknek a holokauszttal kapcsolatban a hivatalos adatok minimum "gyanúsak"...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!