Brit cégek segítettek Szíriának szaringázhoz jutni

2013. szeptember 08. 11:07

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint brit vállalatok éveken át szállítottak a kormány engedélyével Szíriának olyan alapanyagot, amely az idegméregként használt szaringáz egyik fő összetevője.

2013. szeptember 08. 11:07

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap feltáró riportja szerint 2004 és 2010 között két brit vállalat öt alkalommal is exportengedélyt kapott nátrium-fluorid szíriai értékesítésére. A lap úgy tudja, nem kizárt, hogy a szíriai rezsim az ebből készült vegyi fegyvereket vetette be abban a nemrégiben végrehajtott támadásban, amelyben becslések szerint 1400-an vesztették életüket.

A cégek hivatalosan szíriai kozmetikai vállalatoknak szállították az alapanyagot, ám hírszerzési szakértők szerint Bassár el-Aszad szír elnök rezsimje éppen ilyen cégeket használ a vegyifegyverprogramjához szükséges vegyszerek beszerzéséhez.

A hírhez a Tumblren hozzászólt Tallián Miklós is: „[Nátrium-fluoridból] kábé bármit lehet csinálni, ráadásul kurva sok van belőle a világpiacon, millió tonnányit gyártanak évente. Harmadrészt vegyi fegyvert kis túlzással bármilyen fluorszármazékból vagy szerves foszforvegyületből lehet csinálni. (...) Szóval nem arról van szó, hogy a geci angolok valami különlegesen nehezen beszerezhető/szintetizálható komponenst adtak volna Szíriának, most meg utólag derpegnek” – fogalmazott a mikroblogger.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cochabamba
2013. szeptember 08. 22:24
ne egyétek már meg ezt a marhaságot, eleve bárhonnan kerülhetett oda, és bármikor vegyi fegyver.. akár még anno irakból, akár iránból, igen az is lehet hogy ők csinálták amihez alapanyagot bárhonnan beszereztek... az oroszok például tulajdonképpen bárkinek eladnak bármit...
ciseaux
2013. szeptember 08. 21:22
"The business of the business is the business" Wow! Gondolta volna valaki, hogy vegyi fegyvereket nyugaton gyártanak és árulnak, hogy utána "azok" ürügyén letámadhassanak valakit?(Irak, Líbia...) Egyszer volt egy csúnya Szovjet Únió, ami megszállta azt a kőkorszaki kis Afganisztánt... Jött a CIA meg a ..., és fölfegyverezte, kiképezte a Talibánokat...hogy 20 évvel később... Már több helyen megjelent, de a jelek szerint senki nem tud olvasni. Még semelyik globális "hírportál" nem is hallott az "arab tavasz"-ról, már kész volt a terv Szíria destabilizálására...is! Az igazi hír az lenne, ha valamelyik közepesen informált elemző azt tárná elénk, hogy ennek a manővernek mi a végső célja, már ha van, mert....
Toportyán tiszteletes
2013. szeptember 08. 17:16
A nátrium-fluorid fogzománcot ellenállóbbá teszi a savakkal szemben, melyeket a plakkokban lévő baktériumok cukrokból állítanak elő, elősegíti a re-mineralizációt, gátolja a fogszuvasodást okozó mikroorganizmusok savtermelését és tevékenységét. A fluorid kalcium-foszfáthoz való nagyfokú affinitása következtében minden kalcium-foszfát tartalmú szövetbe beépül. A csontokba beépülő és ott felhalmozódó fluorid növeli az apatit kristályok méretét, csökkenti oldékonyságukat, ezáltal csontstabilizáló hatású. A fogzománc hidroxi-apatit kristályaiban is helyettesíteni képes a hidroxil-csoportot, így savaknak ellenállóbb zománc alakul ki. Az elfogyasztott fluor növeli a nyál fluortartalmát, ez elősegíti a nyál által végzett remineralizációt. A nátrium-fluoridot használják antibiotikumokban, patkánymérgekben és kerámiákban.
Toportyán tiszteletes
2013. szeptember 08. 17:00
Valódi bulvárkacsa a dolog,igaza van Talliánnak!Sok gyűlöletdroid meg tolja az arcába ezt a taknyot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!