Rács mögé került Ján Slota

2013. május 10. 07:38

A Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke nem állt meg kocsijával egy szokványos közúti ellenőrzés során, majd amikor végül megállították, elutasította az alkoholtesztet – közölte csütörtök este a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál.

2013. május 10. 07:38

Slotát végül előállították a csacai (Čadca) rendőrkapitányságon és jelenleg fogdában van.

A szélsőséges nézeteiről ismert egykori pártvezető 17 óra körül Csaca közelében egy szokványos közúti ellenőrzés során nem állt meg a hatósági jelzésre. A rendőrök ekkor kocsijukkal üldözőbe vették és útját állták. Egyéb fizikai kényszerintézkedést nem kellett alkalmazniuk vele szemben. Ezt követően utasította el az alkoholszondát, ezért beszállították a körzeti rendőrőrsre, ahol jelenleg is fogva tartják. Amennyiben alkoholt találnak a vérében, akár 1 évre is börtönbe zárhatják.

Egy másik szlovák orgánum, a Sme által megszólaltatott, nevének elhallgatását kérő rendőrjárőr szerint Slota láthatólag ittas állapotban volt. Azt nem tudni, hogy a vértesztet is elutasította-e, amennyiben igen, a törvény szerint a legszigorúbb paragrafus lép érvénybe, azaz mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna, ami bűncselekménynek számít.

Értesülések szerint a rendőrség gyorsított eljárásban szeretné lezárni Slota ügyét, ami azt jelenti, hogy 48 órán belül ítéletet hozhatnak.

Slotát emellett a rendőrségi felszólítás figyelmen kívül hagyása miatt is megbüntethetik. Tibor Gašpar országos rendőrfőnök figyelmeztetett, hogy semmilyen módon nem kivételeznek vele.

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) április utolsó hetében zárta ki Ján Slotát, a politikai tömörülés egykori elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét. Kizárását a párt elnöksége kétharmados többséggel hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.

Ján Slota ellen hűtlen kezelés gyanúja és a párt létezésének veszélyeztetése miatt még márciusban indított eljárást az SNS vezetősége.

(Képünk forrása a SME Facebookja)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. május 10. 10:46
Bárkit elő kell állítani, aki ittasan vezet és "szórakozik" a hatósággal. A kábítós, kendermagos szarjankóból meg politikust kell csinálni.
kuwiq
2013. május 10. 10:02
Lám, milyen hatékonyak a szlovákok. Igaz, ott kidobták a titkosszolgálatokból az elvtársakat, meg a rendőrségtől is, meg a seregből is. És reprivatizáltak.
GáborGábor
2013. május 10. 09:28
Slota a kárpátok terminátora, a tótok Arnoldja, haluskáék szuperhőse...:))) Egy személyben megtestesíti mindazt amihez a mi szocijainknak legalább három ember szükségeltetik, nevezetesen úgy tud lopni mint hagyó miklós, úgy hazudik mint gyurcsany és úgy tud inni mint szanyi kapitány...:)))
magnamater
2013. május 10. 09:27
Slotát 48 óra múlva elítélhetik, nálunk meg 4 év múlva szélnek eresztették a sorozatgyilkosokat, mert nincs ítélet! Szabotázs miatt a bírákat kell lecsukni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!