A Magyar Polgári Párt is Tőkésékkel tüntet a székely autonómiáért

2012. november 16. 10:25

A romániai Magyar Polgári Párt közölte: részt vesz a november 24-i, autonómiát követelő sepsiszentgyörgyi tüntetésen, de álláspontja szerint az autonómiáért nem csak kampányidőszakban kell cselekedni.

2012. november 16. 10:25

„Akinek fontos Székelyföld területi autonómiája, nem kampányidőszakban szervez nagygyűlést, mert az nem lesz több, mint egyszerű pártrendezvény” – áll a Biró Zsolt MPP-elnök által jegyzett közleményben. A választásokon nem induló polgári párt ennek ellenére részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által november 24-re meghirdetett sepsiszentgyörgyi tüntetésen. Kezdeményezte ugyanakkor, hogy a választások elmúltával olyan autonómiatüntetésre kerítsenek sort az erdélyi politikai és civil szervezetek, amellyel egyértelműen megüzenik az új parlamenti többségnek, hogy számukra az autonómia nem kampányszlogen, hanem olyan célkitűzés, amelyről nem mondanak le.

„Bármilyen regionális vagy közigazgatási újrafelosztást is tervezne az új kormány, azt tudnia kell, hogy Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható. Csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – áll a közleményben. Az EMNP csütörtökön közölte, autonómiát követelő tüntetésre szólítja híveit november 24-re. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetői jelezték, maguk is részt vesznek a megmozduláson.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2012. november 16. 11:40
Hallod, Markó Béla? Emlékszünk még: 2002 körül a romániai választások előtt megjelentek a magyar falvak elején az "Autonómiát Erdélynek!" táblák, egy nappal később már rohamtempóban szedték is le. Ennyi volt,amit tettetek az autonómiáért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!